Brit zavargások – Összecsapások több városban, London nyugodt maradt

Fiatalok ismét összecsaptak a rendőrökkel kedden éjjel több brit város utcáin, de a főváros London a több ezres rendőrségi erősítésnek köszönhetően nyugodt maradt.

Zavargások voltak szerdára virradóra Manchesterben, Birminghamben, Salfordban, Liverpoolban és Nottinghamben is. Manchesterben és Salfordban fiatalok százai csaptak össze a rohamrendőrökkel, miközben boltokat fosztottak ki és autókat gyújtottak fel. Birminghamben, Wolverhamptonban és West Bromwichban ugyancsak gépkocsikat gyújtottak fel. Nottinghamben a randalírozók megtámadtak egy rendőrőrsöt.

Birminghamben a rendőrség gyilkosság miatt nyomoz, miután egy ember az éjjel halálra gázolt három gyalogost, majd elhajtott. Hajnalban megtalálták a gépkocsit, amellyel elütötték az áldozatokat – három muszlim férfit -, és letartóztatták a gázolás gyanúsítottját. Még nem tudni, hogy az eset összefüggésben áll-e a zavargásokkal.

Szemtanúk szerint a három muzulmán férfi nem sokkal korábban jött ki egy mecsetből. Ketten közülük még éjjel belehaltak sérüléseikbe a kórházban, a harmadik áldozat reggel vesztette életét.

A városban eddig 109 embert vettek őrizetbe a fosztogatások miatt.

Londonban ugyanakkor viszonylagos nyugalomban telt az éjjel, miután a korábbi 6 ezerrel szemben 16 ezer rendőrt vezényeltek a főváros utcáira. A kormány közlése szerint addig marad ennyi rendőr az utcákon, “amíg szükséges”.

A fővárosban már csaknem eléri a 770-et az őrizetbe vettek száma. A rendőrség egy 21 éves férfi ellen egy croydoni bútorüzlet felgyújtása kapcsán emelt vádat. A dél-londoni városrészben hétfőn kigyulladt épület az elmúlt napokban gyakran szerepelt a híradásokban. “A bútoráruház öt generáció óta a Reeves család tulajdonában állt. Túlélte a gazdasági világválságot és Hitler bombáit is, de a gyújtogató tömeg tombolását már nem” – írta szerdai számában a Daily Mail.

Egy 19 éves fiatal nőt azért vettek őrizetbe, mert egy közösségi weboldalon a zavargásokban való részvételre buzdított.

Kedden a korábbi terveknek megfelelően a városban látogatást tett a nemzetközi olimpiai bizottság, hogy felmérje az előkészületeket a jövőre megrendezendő olimpiai játékokra. A szervezők szerint a zavargások nincsenek hatással a munkájukra.

David Cameron kormányfő szerda délelőtt ismét egyeztet a belügyminiszterrel és rendőrségi vezetőkkel, csütörtökön pedig rendkívüli ülést tart a parlament.

Comments Closed