A Fideszben nem pánikolnak a támogatók elpártolása miatt

Nincs pánikhangulat és nincs drámai helyzet a Fideszben és a KDNP-ben amiatt, mert a közvélemény-kutatások szerint az elmúlt egy évben csaknem 600 ezer szimpatizáns pártolt el tőlük, és a megkérdezettek kormánypárti politikusok szerint a gazdasági növekedés beindulásával a folyamat megfordulhat – írja a Népszabadság.

A pénteki lapszámban megjelent cikk szerint Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: a kormánypártok támogatottsága még “mindig a várakozások fölött van”, különösen azok után, hogy a választások óta eltelt egy év alatt “nagy rendszereket mozgattak meg”.

Vannak, akik egyfajta csodára számítottak, de az egyéni élethelyzetek másképp alakultak – mondta a politikus. Elismerte: lehetnek olyanok, akik azért távolodhattak el a kormánypártoktól, mert az egykulcsos, 16 százalékos szja miatt rosszul jártak.

A megkérdezett fideszes politikusok szerint a népszerűségvesztésben szerepet játszhat a Nemzeti Eszközkezelő Alap késlekedő felállítása, valamint a médiatörvény és az új alaptörvény körüli kritikák. Ugyanakkor úgy vélték: ha a költségvetés helyzete stabilizálódik, elindul a gazdasági növekedés, akkor a kormánypártok népszerűsége ismét felívelhet.

Megjegyezték azt is: a Fidesz-KDNP kormányzásnak nincs alternatívája, hiszen az ellenzéki pártok népszerűsége egy év alatt nem változott. Általános vélemény volt azonban, hogy a “mindenható pökhendi stílust” el kell felejteni – írja a lap.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.