Unió: Nem lesz tartósan magas a cukor ára

Az unió illetékesei szerint sem tart már sokáig a bizonytalanság, ugyanis számos intézkedéssel próbálják visszazökkenteni a piacot a régi kerékvágásba. A Cukor Terméktanács szerint a cukorár drasztikus megugrása sajátosan magyar jelenség.

Néhány hét alatt 180-ról 350-400 forintra drágult az üzletekben a kristálycukor kilója. Gazdasági tankönyvek a legfontosabb édesítőszert korábban még olyan termékként írták le, amelynek fogyasztása gyakorlatilag független az ártól, mert nincs helyettesítő terméke, és amire szüksége van a fogyasztónak, azt a magasabb áron is megveszi. Most azonban megdőlni látszik a közgazdasági tétel, és mind többen panaszkodnak arról, hogy ezen az áron már képtelenek megvásárolni a kristálycukrot.

A magas ár ellenére helyenként elfogytak a boltok polcairól a készletek. Érdekes módon ez éppen Kaposvár környékén, az egyetlen ma működő cukorgyár körzetében volt általános – hangzott el az MR1-Kossuth Rádió műsorában. A jelenség oka, hogy a váratlanul jött felvásárlási lázat a kereskedelem logisztikailag képtelen volt lekövetni.

Mindenhol érezhető a drágulás
Megindult az élelmiszer-turizmus is. Sokan Szlovákiába, vagy Ausztriába járnak cukorért. A drágulást megérzik az élelmiszergyártók is. Korábban a Pékszövetség jelezte, hogy kénytelenek lesznek a fogyasztókra hárítani a megnövekedett költségeiket, legutóbb pedig a Cukrász Ipartestület elnöke is úgy érvelt: árat kell emelniük, hogy az egyre drágább nyersanyagokkal is fenntartható legyen a működésük.

Pataki János mestercukrász azt mondta, kereskedő cégén keresztül megpróbált olcsó német cukrot behozni, de Németország egyetlen grammot sem enged exportálni, belső ellátási nehézségekre hivatkozva. A cukor mellett egyébként drágult a liszt, a tejszín és a jó minőségű kakaó is, így már nem tudja nyeresége terhére változatlanul hagyni az árakat. 2008 után újra emelnie kell.

A fagylalt már most is 160 forint, az üdülőkörzetekben pedig nyárra bőven 200 forint fölé is emelkedhet a nyalnivaló ára. Ez azonban csak átmeneti jelenség és legfeljebb négy-öt hónapon belül rendeződik a kérdés – mondja a Cukor Terméktanács elnöke.

Nincs hiány, csak megnövekedett kereslet
Fischer Béla hozzátette: nem kell tartós hiányra felkészülnünk és az árak sem maradnak az egekben. A szakember meglátása szerint Európai szinten nem beszélhetünk hiányról, csupán megnövekedett keresletről, a cukorár drasztikus megugrása pedig sajátosan magyar jelenség. Fischer elmondta, annak ellenére, hogy hazánk nem önellátó cukorból, mindig volt elegendő mennyiségű, olcsó termék a piacon, így hosszú távú szerződések nélkül a kiskereskedelemben is olcsón adhatták a cukrot. A mostani szűkös viszonyok között azonban minden kereskedő árat emel, így egyáltalán nem csoda, a boltokban felfelé kúszik a cukor ára.

Ha az osztrákokhoz hasonlóan a magyar kereskedők is hosszú távú szerződésekben gondolkodnának, nekik sem kellene most ilyen meredeken felfelé vinni az árakat. Mindemellett a helyzet nem lesz tartós, a cukorgyártási kampány kezdetére (augusztus-szeptember) ismét normális szinten stabilizálódnak majd az árak – vélekedett.

Már nem tart soká…
Az unió illetékesei szerint sem tart már sokáig a bizonytalanság, ugyanis számos intézkedéssel próbálják visszazökkenteni a piacot a régi kerékvágásba. Szó van például ipari cukor készletetek kereskedelmivé minősítéséről, de engedélyezik a kvótákkal szabályozott tervemelésen felül további 500 ezer tonna cukor előállítását is 2011-ben.

Eltörölték emellett 300 ezer tonna cukor importvámját, azaz Európán kívüli országokból érkezhet pótlás az igények kielégítésére. Utóbbi döntést élesen kritizálta az Európai Parlamentben Glattfelder Béla magyar néppárti képviselő, szerinte ugyanis a behozatal helyett egy alternatív megoldást kellett volna támogatnia az uniós biztosnak, nevezetesen, hogy növelni kellett volna az úgynevezett izoglükóz előállítását. Ez a kukoricából készülő ipari édesítőszer rengeteg répacukrot tudna helyettesíteni – érvelt a képviselő. Az MR1-Kossuth Rádió szerint ezzel Magyarország sem járt volna rosszul, ugyanis idehaza működik Európa legnagyobb izocukor előállító üzeme.

A szakpolitikusok itthon is foglalkoznak a cukorpiac problémáival. Legutóbb Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár jelentette be, hogy vizsgálatot rendelt el a vidékfejlesztési tárca annak kiderítésére: nem áll-e mesterséges árfelhajtás a 400 forintos kristálycukor mögött.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.