Női asztalitenisz Ek – Kedvező helyzetben a Budaörs, de Póta játéka kérdéses

(Budaörs, 2024. március 26. – Budaörsi Infó) A Budaörs női asztalitenisz-csapata kedvező helyzetből várja a portugál Mirandela elleni hazai visszavágót az Európa-kupa elődöntőjében, Póta Georgina játéka azonban kérdéses a keddi mérkőzésen.

 

 

A magyar bajnok – Póta, Madarász Dóra, Fazekas Mária összeállításban – a március elején rendezett idegenbeli első találkozón 3-1-re győzött, így a visszavágón elég két meccset nyernie ahhoz, hogy az előző idényhez hasonlóan ismét bejusson a fináléba a második számú kontinentális klubsorozatban.

A hazaiaknak ezzel együtt nem lesz könnyű dolguk, főleg annak fényében, hogy Póta és Fazekas is sérüléssel küzd, előbbi emiatt nem is tudott asztalhoz állni a hétvégi országos bajnokságon, utóbbi pedig megpróbált ugyan játszani, de végül vissza kellett lépnie. A klub hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a csapat összetétele csak kedden lesz végleges.

A visszavágó 18 órakor kezdődik majd a Városi Sportcsarnokban, a belépés ingyenes.

Az előző Ek-szezonban ezüstérmes, hétszeres magyar bajnok Budaörs megszakítás nélkül 21. alkalommal szerepel az európai porondon, s az egyesület idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.