A gyerekek környezetvédelemre nevelését célzó pályázatot hirdettek

A környezeti fenntarthatóságra nevelés támogatására és népszerűsítésére idén újra meghirdeti a Föld bajnokai elnevezésű pályázatát az E.ON Hungária csoport.

 

 

A kiírás szerint a pályázatra gyerekekből, tanárokból vagy szülőkből álló iskolai és óvodai közösségek jelentkezését várják, akik elkötelezetten tennének a szebb, zöldebb jövőért.

A legjobb programok megvalósulását összesen 25 millió forinttal támogatja az energiavállalat, intézményenként akár 2,5 millió forint is pályázható – közölték a szervezők.

Pályázni olyan, egész éven át tartó közösségi projektekkel lehet, amelyek központi témái a megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, az üvegházhatású gázok, a levegőtisztaság, a vizek védelme, az újrahasznosítás, a természeti erőforrások és a biodiverzitás. A pályázatok leadási határideje április 5.

A zsűrit Guntram Würzberg, az E.ON Hungária csoport elnök-vezérigazgatója és Ürge-Vorsatz Diána klímakutató mellett a fenntarthatósághoz kapcsolódó szakemberek és közéleti szereplők alkotják. Egy pályázat a közönség döntése nyomán kerül be a győztesek közé.

A díjátadó gálát októberben tartja az E.ON, ekkor mutatják majd be a nagyközönségnek a győztes projekteket.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.