Meggyújtották az első adventi gyertyát a Templom téren

(Budaörs, 2023. december 3. – Budaörsi Infó)  A héten kezdődött az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A tegnapi nap folyamán az adventi szentmisét követően meggyújtották az első gyertyát a Templom téren, az adventi koszorún. Még három hét is itt a karácsony. 

 

 

Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

A három lila és egy rózsaszín gyertyával feldíszített adventi koszorú hagyománya a közös karácsonyvárást segíti, nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is. A gyertyák színei szimbolikus jelentőséggel is bírnak: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.

 

 

IMG_9577

 

2023. december 2-a és 23-a között készül a város a Karácsonyra.

A rendezvények központja a Templom tér, de számos helyszín ad még otthont a programoknak. Gyertyagyújtás, koncertek,  karácsonyi kézműves vásár és különleges finomságok várják a résztvevőket.

Advent első vasárnapja nyitott műterem nappal, Győrfi András kiállításával és könyvbemutatójával kezdődött.

 

 

IMG_9507

 

IMG_9434

 

A gyertyagyújtó ünnepséget követően Canarro – Manouche swing koncert zárta az estét.

 

 

IMG_9641

 

További Adventi programok:

 

December 3.

PostART Kulturális Színtér

19.00 VIVART Budaörsi Sinfoniette adventi koncertje

 

December 5.

PostART Kulturális Színtér

18.00 Melyiket a 9 közül? – zenés karácsonyi történet

 

December 8.

Jókai Mór Művelődési Ház

18.00 A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának adventi kamara koncertje

 

PostART Kulturális Színtér

20.00 Fekete Jenő, Pulius Tibor, Tiszai Vivien koncertje

 

December 9.

Templom tér 

17.00 Adventi szentmise (római katolikus templom)

18.00 Gyertyagyújtó ünnepség az adventi koszorúnál

 

PostART Kulturális Színtér

10.00-18.00 PostART Market – karácsonyi kézműves vásár

11.00 Mézeskalács úr meséi – Danny Bain

16.00 Angyalváró koncert – Endrődi Ági és a gyerekek

20.00 Meybahar – világzenei koncert

 

December 16.

Templom tér

17.00 Adventi szentmise (római katolikus templom)

18.00 Gyertyagyújtó ünnepség az adventi koszorúnál

 

PostART Kulturális Színtér

19.00 Karácsonyi Vivaldi koncert – Lakatos György fagottművész és tanítványai

 

December 17.

Templom tér Budaörs Karácsonya – egész napos családi rendezvény PostART Kulturális Színtér

18.00 Gerendás Péter koncertje

 

Evangélikus templom

18.00 Pro Musica kórus adventi hangversenye

 

December 22.

PostART Kulturális Színtér

19.30 Karácsonyi filmvetítés

 

December 23.

Templom tér

17.00 Adventi szentmise (római katolikus templom)

18.00 Gyertyagyújtó ünnepség az adventi koszorúnál

18.45 Adventi dallamok – KataPult Kamarakórus

 

 

Az összes program ingyenesen látogatható!

A műsorváltozás jogát fenntartják!

A rendezvény támogatója Budaörs Város Önkormányzata.

 

 

budaorsiadvent

 

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.