Amikor a kevesebb a több

(Budaörs, 2023. október 7. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) Most olvastam egy cikket egy fagylaltgyártó vállalkozásról, amelyik beleesett abba a hibába, amibe sokan mások is: nem elégedett meg a sikerrel, még nagyobbá akart válni.

 

 

Egy családi vállalkozásnak indult a cég, a férj imádott fagylaltot csinálni, jött a nagy ötlet, miért ne árulnák is a fagylaltokat?

2010-ben egy fesztiválon kezdtek el először fagylaltot kóstoltatni a látogatókkal, hogy mennyire vevők a férj rendhagyó fagylaltjaira, mint például a juharfaszirupos-baconös fagylaltra.

Mivel sikeresnek tűnt a próba, egy kézikocsiból kezdtek fagylaltot árulni, majd szerettek volna egy saját üzletet is.

A teljes megtakarításukból kibéreltek egy üzletet Brooklynban, akkora siker lett a fagylalt, hogy négy nap után ideiglenesen be kellett zárniuk, mert elfogyott minden. Újranyitás után is hosszú sorok kígyóztak az utcán, akik a kiszolgálásra vártak.

Mivel nagyon ment a bolt, úgy gondolták, nyitnak még egy üzletet egy új helyen.

Az egyik vásárlójuk a Disney egyik igazgatója volt, így a cég a Disneyvel is szerződött, úgy tűnt, hogy felível az üzlet innentől kezdve.

 

 

fagyi_fagylalt

 

Az üzlet dübörgött, nem akarták elszalasztani a talán soha vissza nem térő lehetőséget és terjeszkedni akartak. Bankkölcsönöket vettek fel és befektetőktől is kértek 20 millió dollárt, személyes vagyonukkal is felelve érte.

A csúcson már négy államban volt húsz üzletük plusz egy online shop kiszállítással, illetve 800 egyéb üzletben is lehetett kapni a cég fagylaltjait, a céget akkoriban 40 millió dollárra értékelték.

 

 

fagyi

 

Azonban egyre nagyobb teher volt az egyre távolabb lévő boltok menedzselése, az alkalmazottak betanítása. Felvettek rengeteg embert, de ezek közül nagyon kevesek voltak alkalmasak a munkakörükre. A befektetők sem voltak otthon ebben a szakmában, így nem sokat értettek hozzá.

A terjeszkedéssel az alapfilozófia is sérült, a frissen készített, különleges fagylaltok elgondolás.

Egyre nagyobbak voltak a pénzügyi terhek, a cég az előremenekülést választotta, még többet akart értékesíteni, hogy ki tudja gazdálkodni az adósságok miatti kötelezettségeket. Azonban a befektetők már nem akartak még több pénzt adni, így a cég csődbe ment, egymillió dollárért adták el 2020-ban, ami ment is azonnal a hitelezőknek. A tulajdonosok a saját vagyonukat is elveszítették, hiszen azzal is felelősséget vállaltak a cég adósságaiért.

A tulajdonosok egy évig nyalogatták a sebeiket, majd visszatértek oda, ahonnan elindultak: nyitottak egyetlen boltot és azt üzemeltetik.

Mára már nagyon vagyonos emberek lennének, ha nem akartak volna nagyot álmodni, terjeszkedni és elérni a csillagokig. Az egyetlen brooklyni bolt annyi hasznot termelt volna nekik 13 év alatt, hogy lassan a nyugdíjazáson gondolkodhatnának.

Nekem is volt már olyan ügyfelem, aki többet keresett, amíg egy szakadt furgonja és egy segédje volt, mint amikor már üzeme és 35 alkalmazottja. Bónuszként a munka és a stressz is több volt egy üzemmel és 35 alkalmazottal. S ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miért csinálja. Miért növekedni, ha az nem hoz több hasznot, vagy az addigi haszon is bőven elégséges egy anyagilag nagyszerű életvitelhez.

 

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.