Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet az első nyári hétvégén

Néhány Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet az első nyári hétvégén, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható. A szél olykor élénk, néhol erős lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.

 

 

Pénteken a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan – kisebb számban északon – alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északias szél egyre nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik. Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy akár viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 27 és 30 Celsius-fok között várható.

Szombaton napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel és legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9-15 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-26 fok között valószínű.

Vasárnap gomoly- és fátyolfelhőkre kell számítani, majd helyenként meg is vastagodhat a felhőzet, és záporeső, zivatar is előfordulhat, átmeneti szélerősödéssel. A hajnali 6-14 fokról 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.