Pályázat budaörsi civil szervezetek támogatására

(Budaörs, 2023. február 23. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata fontos feladatának tekinti a helyi feladatok végrehajtásában résztvevő helyi civil szervezetek támogatását, ezért 2023. évre is nyílt pályázatot hirdet a budaörsi civil szervezetek támogatására.

 

 

Pályázat célja:

A városban működő civil szervezetek által az alapcél szerint megvalósuló, öntevékenységre épülő szakmai, szabadidős és közösségépítő programok, környezetvédelmi, kulturális, művészeti, sport és ifjúsági rendezvények támogatása.

A civil szervezet szolgáltató, tanácsadó, esélyegyenlőséget elősegítő illetve érdekképviseleti, valamint a környezeti fenntarthatóságot előmozdító tevékenységek támogatása. Illetve az alapcél szerinti tevékenységhez kapcsolódóan az éves – a szakmai feladatok ellátásához szükséges – működési költségeinek támogatása.

 

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 12.500.000 Ft, melyet Budaörs Város Önkormányzata a 2023. évi költségvetésében a „Társadalmi önszerveződések támogatása” előirányzat terhére biztosít.

 

Az egy pályázó által igényelhető és elnyerhető maximális támogatás: 500.000 Ft.

Ezen belül működési költségekre igényelhető és elnyerhető maximum: 150.000 Ft

Benyújtás határideje (a postabélyegző végső dátuma): 2023. MÁRCIUS 24.

 

 

Kapcsolódó dokumentumok:

Pályázati felhívás _ WORD

Pályázati felhívás _ PDF

Közpénz közzétételi kérelem

Közpénz nyilatkozat

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.