Meghirdették az idei Bartók Világversenyt
- Budaörsi INFÓ
- 2023 február 03.
Közzétette a Zeneakadémia a 44 ezer euró (17 millió forint) összdíjazású Bartók Világverseny idei kiírását, amelyre ezúttal hegedűsöket várnak. A jelentkezés február 20-tól indul.
A hatéves ciklusokban megvalósuló Bartók Világverseny 2023-ban új fejezetéhez ér: miután a tavalyi zeneszerzés fordulóval lezárult az első ciklus, idén a 2017-es induláshoz hasonlóan megint a hegedűsöket várják.
A szeptember 2. és 10. között a magyar kormány támogatásával zajló megmérettetésre február 20-tól jelentkezhetnek a 30 év alatti tehetségek a https://bartokworldcompetition.hu/hegedu linken.
A beküldött videók alapján a Zeneakadémia oktatóiból álló előzsűri juttat tovább az élő fordulókba legfeljebb harminc pályázót.
Az elődöntők, a középdöntők, a döntő és a díjkiosztó gálakoncert a közönség számára nyitottak, valamint online közvetítésben is megtekinthetők lesznek.
Az élő fordulók rangos nemzetközi zsűrijében helyet foglal majd Stephan Picard német hegedűművész, a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola tanára; Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a New York-i The Juilliard School oktatója; a Magyarországon élő Maxim Rysanov ukrán-brit brácsaművész-karmester; Roland Daugareil francia hegedűművész, a párizsi Conservatoire tanára, aki az Orchestre de Paris első hegedűse volt 2021-ig, valamint Toda Jajoi japán hegedűművész.
Mellettük tagja lesz még a testületnek magyar részről Baráti Kristóf hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vonós tanszékének vezetője; Fekete Gyula zeneszerző, az egyetem zeneszerzés tanszékének vezetője és rektorhelyettese; Halász Péter karmester, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein zenei vezetője, valamint Keller András hegedűművész-karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója.
Az első díj 22 ezer euróval jár, a második 14 ezerrel, a harmadik pedig 8 ezerrel, emellett különdíjakat – többek közt fellépési lehetőségeket – is kioszthat a zsűri.
A kötelező repertoárban a hangsúly Bartók hegedűre írt legfontosabb darabjain van, de a versenyzőknek be kell mutatniuk tudásukat mások mellett Bach, Paganini, Ravel, Saint-Saëns, Schubert, Mozart, Beethoven, Prokofjev, Brahms, Debussy, Lutoslawski és Sztravinszkij alkotásainak megszólaltatásával is.
Ezeken felül választandó még a tavalyi zeneszerzés forduló első és második helyezettje közül egy: a szerb Veljko Nenadics kompozíciója, az Impromptu és Perpetuum Mobile, illetve Thomas Kornél alkotása, a Fun-tasto: Reflexió és Életöröm.
A döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kovács János vezényletével a továbbjutóknak elő kell adniuk Bartók 1. és 2., Mendelssohn e-moll, Brahms D-dúr és Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye közül egyet – áll a közleményben.
facebook:
0 Komment