Vádat emeltek fiatal lányok futtatói ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 29 éves férfival és 26 éves élettársával szemben, akik egy éven át prostituáltként dolgoztattak egy fiatal lányt. A férfi később több lányt is futtatott egyszerre, akiktől a megkeresett pénzt teljes egészében elvette – közölte a Fővárosi Főügyészség.

 

 

Mint írták, az élettársakat kizsákmányolás céljából – a férfi esetében erőszakkal és fenyegetéssel, több ember sérelmére – elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolják. Mindkettejükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozzák.

A vádirat szerint az ügy egyik sértettje korábban külföldön dolgozott prostituáltként, majd hazatérése után maga kereste meg a vádlottakat azzal, hogy Budapesten szeretné folytatni a szexmunkát.

Az első találkozó alkalmával a vádlott nő a sértettet egy XIII. kerületi lakásba vitte, ahol erotikus tartalmú fényképeket készített róla, majd azokat feltöltötte egy internetes hirdetési oldalra. Ezután meghatározta, hogy a sértettnek a szexuális szolgáltatásokért milyen összegeket kell kérnie az ügyfelektől, és közölte vele, hogy a bevétel felét át kell adnia nekik – olvasható a főügyészség közleményében, amely szerint a sértett egy éven keresztül dolgozott az őt futtató párnak. Hozzátették: a fiatal nőnek a nap 24 órájában rendelkezésre kellett állnia, és a vádlottak által bérelt belvárosi lakásokban kellett fogadnia az ügyfeleket.

Egy év után a sértett megszökött, 2019-ben azonban mégis visszament a vádlott férfihoz, aki ekkor már egyedül felügyelte és irányította a neki dolgozó nők prostitúciós tevékenységét. Ebben az időben legalább három lány dolgozott a férfinak, aki a bevételüket teljes egészében elvette.

A vádlott rendszeresen bántalmazta a nőket, egyiküket többször kábító hatású anyag használatára is kényszerítette annak érdekében, hogy együttműködő legyen, és akár egész éjszaka tudjon dolgozni – írta a Fővárosi Főügyészség.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.