NINCS minden rendben! – Rendhagyó kiállítás Budaörsön
- Budaörsi INFÓ
- 2022 november 21.
(Budaörs, 2022. november 21. – Budaörsi infó) A Budaörsi NŐ közösség és a Romano Glaszo együttes egy rendkívüli fotókiállítás keretén belül szeretné felhívni a figyelmet a nők elleni erőszak felszámolásának világnapjára.
A kiállítás képeit rendhagyó módon, szabadtéren állítják ki Budaörsön november 25-én 8 órakor az autóbusz pályaudvar mögött, a sokak által „Auchan utcának” nevezett részen, amit a Szivárvány utcáról lehet megközelíteni.
A képeket november 27-ig lehet megtekinteni ezen a helyszínen, de a Budaörsi Infó Online hírportálon is elérhető lesz a galéria a kiállítás után. A szervezők egy különleges flashmobbal is készülnek a helyszínen, amit internetes hírportálunkon is meg tudnak majd tekinteni a tárlat megnyitása után. A szervezők megnyitó ünnepség helyett az utolsó napon egy záró produkcióval készülnek november 27-én 16 órakor.
Marcinka-Májer Emese, A Budaörsi NŐ közösség alapítója a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az EU Alapjogi Ügynöksége nyilvánosságra hozott reprezentatív kutatási adatai szerint Magyarországon élete során minden ötödik nő szenved el testi vagy szexuális erőszakot partnere részéről. A felmérés szerint 220 ezer nő élhet olyan párkapcsolatban, ahol a partnere bántalmazza.
„Gyakorisága és súlyossága ellenére a párkapcsolati erőszakot általában elhallgatás és tagadás veszi körül. A NINCS minden rendben! fotókiállítás olyan hétköznapi szituációkat mutat be a Romano Glaszo együttes tagjainak segítségével, amelyek bármikor megtörténhetnek velünk, szomszédjainkkal, barátainkkal. Azonban az esetek döntő többségében csak azt mondjuk, hogy minden rendben, és ezzel nem csak másokat, de magunkat is becsapjuk. Nincs rendben az, hogy egy édesapa bántalmazza a gyermekét, vagy az, hogy egy anyának azért kelljen nélkülöznie, mert az ebédpénz elment alkoholra.
Nem lehet elfogadott, hogy a végkimerülésig hajszoljanak valakit azért, hogy jobban teljesítsen vagy erőszakkal kényszerítsék annak megtételére, amit nem szeretne. Nagyon fontos, hogy ne kifogásokat keressünk, vagy mentségeket azok számára, akik rosszul bánnak velünk, hanem megoldásokat a problémára. Segítsünk a bajba jutottaknak és merjünk segítséget kérni, mert áldozatnak lenni nem szégyen!”
A kiállítás célja felhívni a figyelmet a nők elleni bántalmazásra, felszólalni ellene és utat mutatni azoknak, akik erőszakos cselekmények áldozatai.
Lakatos György, a Romano Glaszo együttes vezetője hozzátette, hogy nagy kihívás volt számukra részt venni a fotósorozat elkészítésében.
„Olyan szituációkat kellett ‚eljátszanunk’, amitől az embernek görcsbe rándul a gyomra, de nem tehetjük meg, hogy elmegyünk egy ilyen fontos ügy mellett, még akkor sem, ha nehéz vagy érintettek vagyunk.
A nők ellen világszerte követnek el nemi erőszakot, családon belüli erőszakot és az erőszak egyéb formáit. A téma nagyságrendje és valódi természete azonban gyakran rejtve marad. Vannak országok, ahol az írott törvények szintjén sem tisztázott, hogy a nők élethez és testi épséghez való alapvető emberi joga a családon belül, a négy fal közt sem csorbulhat.
Másutt, így hazánkban is, inkább a jogszabályok, előírások és irányelvek pontatlansága, illetve gyakorlati betartásának hiánya okozza a problémát. Mindezért döntött úgy az ENSZ 1999-ben, hogy világnappal is felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak megszüntetésének fontosságára. A megkülönböztetés és bántalmazás minden formáját elítéljük, ezért is volt szívügyünk részt venni ebben a projektben.”
Sokféle bántalmazás lehetséges: testi, lelki, szóbeli, szexuális és gazdasági erőszak, továbbá szexuális zaklatás, fenyegető zaklatás és online bántalmazás. A testi erőszak mellett a lelki bántalmazás is nagyon gyakran előfordul.
A kiállítás célja – a szervezők elmondása szerint – az áldozatok figyelmének felhívása a segítségnyújtás lehetőségére.
Ha bárkit bántalmazás ér, akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak áldozatává válik, annak joga van segítségre. A segítségnyújtásra több fórum is létezik, ezek közül osztunk meg olvasóinkkal néhányat:
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) – Ingyenes segélyvonal: +36-80-20-55-20 – E-mail: okit@csbo.hu
NANE (Nők a nőkért együtt az erőszak ellen egyesület) +36 80 505 101 – nane.hu
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány – Speciális telefon: 116-111 – www.kekvonal.hu
Áldozatsegítő Szolgálat – 06 80 225 225 (éjjel-nappal hívható)
A rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut. Ezért amennyiben úgy érzi, hogy Ön vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követnek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es – ingyenesen hívható – segélyhívó számon, vagy tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06-80-20- 55-20-as krízisvonalát.
Amennyiben azonnali segítséget nem igényel jelenlegi helyzete, de fenyegetve érzi magát, tegyen feljelentést bármelyik rendőrkapitányságon.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment