Erdő Péter bíboros családjában a humor tette könnyebbé a mindennapokat

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nemrég ünnepelte hetvenedik születésnapját, az ebből az alkalomból készült portréinterjú a Kossuth rádió augusztus 20-ai ünnepi adásában hangzott el. A bíboros családjáról és élete meghatározó pillanatairól is mesélt – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szombaton.

 

A közlemény szerint Erdő Péter az interjúban elmondta, hogy születésnapját püspök- és paptársaival közösen celebrált misével ünnepelte az esztergomi bazilikában. Az évfordulót családi körben is megülték néhány nappal később, családtagjai egyebek mellett fotóalbummal és emlékkönyvvel is megajándékozták a bíborost.

A Kossuth rádió archív felvételekkel is készült a beszélgetésre, amelyekkel Erdő Péter életének fontos szakaszait idézték fel. Elhangzott, Erdő Péter öt testvérével, köztük ikertestvérével, Pállal, szüleivel és nagyszüleivel élt együtt egy József körúti lakásban.

A bíboros gyerekkora történeteit felidézve azt mondta, családjában “a humor festette meg az alaptónust, ami könnyebbé tette a mindennapokat”. 

 

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldást oszt a Szent Jobb-ereklyével az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilikában 2022. augusztus 20-án. MTI/Kovács Attila

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldást oszt a Szent Jobb-ereklyével az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilikában 2022. augusztus 20-án. MTI/Kovács Attila

 

A katolikus főpap azt is elárulta, kedvenc Biblia-fordítása a Békés-Dalos-féle. Mint mondta, vannak annál teológiailag pontosabb változatok is, de “irodalmilag az a legszebb”.

Erdő Péter érseki beiktatására úgy emlékezett vissza, mint ami komoly kihívást jelentett neki, hiszen beszédet kellett írnia az eseményre. Mint mondta, fontos volt, hogy beszédében a világegyház, Magyarország, valamint a határon túli magyar közösségek életére és az ökumenikus szempontokra is kitérjen.

Arra a kérdésre, hogy miért hálás a szüleinek, a bíboros azt felelte: “mi, katolikusok úgy tartjuk, hisszük és valljuk, hogy az ember örök életre születik. Tehát a szülők a gyerekeknek nemcsak egy földi életet ajándékoznak, hanem az örök boldogság lehetőségét is. Úgy mondják ezt, hogy a szülők új polgárokat nevelnek a mennyország számára. Ezt az én szüleim komolyan vették, ők ebben valóban hittek, és azt hiszem, hogy ez nagyon sok mindenben meghatározta a döntéseiket” – fogalmazott.

A bíboros hozzátette: hetvenedik születésnapján kilátogatott szülei sírjához, hogy köszönetet mondjon nekik és imádkozzon értük.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.