Pályázat népi építészeti értékek megőrzésére, megújítására

(Budaörs, 2020. augusztus 26. – Budaörsi Infó) A Népi Építészeti Program részeként pályázatot írt ki a Teleki László Alapítvány egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek megóvása, megőrzése és fenntartása érdekében, amely keretében budaörsi épületek is igényelhetnek legfeljebb 20 millió forint mértékű támogatást.

 

 

A kérelmek benyújtási határideje 2020. szeptember 14. 17:00 óra.

A forrás biztosítása olyan, Magyarország területén álló népi építészeti emlékek:

− veszélyelhárítását,

− állagmegóvását, valamint

− részleges vagy teljes helyreállítását

megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk, kutatások elkészítéséhez, valamint épületfelújítási és karbantartó tevékenységekhez vehető igénybe, amelyek az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, egyedi védelem alatt álló elemei.

 

A forrás felhasználása ezen elsődleges cél mellett támogatja a területi védelem alatt álló együttesek meglévő egyedi történeti értéket hordozó (jellemzően külső, homlokzati) elemeinek értékőrző-megújító kezdeményezéseinek előkészítését is. A forráson keresztül a Megvalósító célja a hagyományos építészeti értékek megőrzése és helyreállítása a hagyományos építési technikák újraélesztésével.

 

Az odaítélhető vissza nem terítendő támogatás összege kérelmenként minimum 500 ezer – maximum 20 millió Ft.

 

A támogatás mértéke természetes személyek és önkormányzatok (ide értve a nemzetiségi önkormányzatokat is) esetén a tevékenység megvalósítása során felmerülő összköltség legfeljebb 80%-a, egyéb esetben legfeljebb 50%-a.

 

A Pályázati tájékoztató idekattintva elérhető!

 

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.