MITEM 2020 – Tizenöt ország előadásai a színházi fesztiválon

Tizenkilenc produkció érkezik tizenöt országból a 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM), amelyet április 8. és május 17. között rendeznek meg a Nemzeti Színházban.

 

Idén olyan nemzetközi hírű alkotók rendezései lesznek láthatók a MITEM-en, mint például Robert Wilson, Theodorosz Terzopulosz, Michael Thalheimer, Sebastian Hartmann és Victoria Thierrée Chaplin – mondta el a színházi találkozó hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, hozzátéve: ezeket a produkciókat egy fesztiválon látni életre szóló élmény lesz.

A Nemzeti Színház 2014-ben rendezte meg először a MITEM-et, amely mára tényezővé vált a nemzetközi színházi közegben, a budapesti közönség pedig a világ színházi élvonalával találkozhat majd – méltatta a rendezvényt Fekete Péter.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a MITEM alapítója közölte: 2500 év kulturális ívét fogják felfesteni Euripidésztől és a Mahábharatától a kortárs szerzőkig.

Mint hangsúlyozta, ez a színházi találkozó nem a versengésről szól, hanem a hidak, kapcsolatok építéséről. A szervezők célja ezért, hogy a MITEM nyitott fesztivál legyen minden szempontból, hogy a legkülönbözőbb színházi nyelveket felvonultatva megmutassák a világszínházat az összes árnyalatával, útkeresésével. De még ennél is fontosabb a gondolati nyitottság – jegyezte meg.

Vidnyánszky Attila hozzátette, a Nemzeti Színház négy saját előadását – Rocco és fivérei, Médeia, Tartuffe, Macskajáték – mutatja be a találkozón..

A MITEM idei díszvendége, Theodorosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapító-igazgatója Ámor című darabját hozza el az athéni Attisz Színházból. Elmondása szerint a gazdasági és társadalmi válságra reflektáló kamaraelőadás során minden eladóvá válik: még a szerepek, a ruhák, a gondolatok is, talán csak a szerelem jelent kivételt.

Theodorosz Terzopulosz a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 10. Színházi Olimpiát Budapesten rendezi meg 2023-ban.

Kulcsár Edit dramaturg, a MITEM főszervezője a fesztivál programjából kiemelte a német színházak vendégjátékait: Sebastian Hartmann egyik legújabb rendezése, a Bűn és bűnhődés a Staatshausspiel Dresden előadásában lesz látható, Michael Thalheimer és a Berliner Ensemble pedig a Médeiával érkezik.

Erős lesz a frankofón színházi jelenlét is: Valere Novarina Képzeletbeli állat című produkcióját hozza el, Victoria Thierrée Chaplin Bells&Spells című darabjával vendégszerepel, Omar Porras pedig a svájci Théatre Kléber-Mélau társulatával mutatja be Mesék meséje című produkcióját.

Omar Fetmus, az algériai színházi élet “motorja” kamaradarabjában sok humorral ábrázolja az algériai művészek nehéz életét, visszatér a kijevi Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház, majd hét és fél órás előadás során mutatják be indiai-olasz koprodukcióban a Mahábharáta történetéből készült, kathákali stílusú táncelőadást.

Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának igazgatója elmondta, a MITEM-en Szőcs Géza Raszputyin című darabját adják elő az orosz-tatár Szardar Tagirovszkij rendezésében.

Fekete Péter a Vietnámból érkező A O Show-ra hívta fel a figyelmet: a cirkusz- és a színházművészet határmezsgyéjén mozgó produkcióból hat előadást terveznek a Fővárosi Nagycirkuszban vagy egy mellette felvert cirkuszi sátorban.

A MITEM előadásaira január 27-től indul a jegyértékesítés.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.