A magyarországi német önkormányzat készül az őszi választásokra

Az októberi nemzetiségi önkormányzati választásokra való felkészülés volt a központi témája a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata péntektől vasárnapig tartó közgyűlésének – tudatta a kisebbségi önkormányzat közleményben az MTI-vel.

 

A nemzetiségi önkormányzati választások tájékoztató kampánya rövidesen elindul, a választáson az országos önkormányzat egységes listával indul – áll a közleményben.

Az önkormányzat arra számít, hogy október 13-án lesznek a választások. Minden olyan településen, ahol a legutóbbi népszámláláskor legalább 25-en német nemzetiséginek vallották magukat, létesülhet német önkormányzat, amely 3 vagy 5 tagból áll. A megyei önkormányzatok és a fővárosi testület 7 tagúak lesznek.

A nemzetiségi önkormányzati választásokon csak az vehet részt, aki felvetette magát a német névjegyzékbe. A jogosultak ugyanabban a szavazóhelyiségben adhatják le voksukat az önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati listákra, illetve jelöltekre.

A tájékoztatás szerint a közgyűlésen elfogadták a bakonynánai óvoda, valamint a biatorbágyi, a mányi és a kimlei általános iskola helyi német önkormányzat fenntartásába adását. Ez a döntés illeszkedik az országos önkormányzatnak ahhoz a stratégiai céljához, hogy jöjjön létre széles körű, saját fenntartású nemzetiségi intézményhálózat.

A helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott iskolák számára március 8-án jelenik meg egy új pályázati kiírás, amellyel a Német Szövetségi Belügyminisztérium az országos német önkormányzaton keresztül támogatja az iskolák többfunkciós helyiségeinek felszerelését – közölte a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.