Tóth József Füles retró reklámfotóiból nyílik kiállítás Budapesten

Tóth József Füles, a magyar reklámfotózás meghatározó alakjának több mint 60 retró fényképéből nyílik kiállítás pénteken a Klebelsberg Kultúrkúriában Legendás fotómodellek a XX. században címmel. 

 

Tóth József Füles karikaturista, fotográfus, képszerkesztő, reklám- és illusztrációs fényképész és fotóművész pályafutását fényképészgyakornokként kezdte a 1960-as években a Magyar Távirati Irodánál.

A március 3-ig nyitva tartó tárlat fotóin egykori fotómodellek, köztük Pataki Ági, Bíró Ica, Sütő Enikő, Patz Dóri, Szentpéteri Györgyi, Bálint Antónia, Fekete Klári és Kovács Valéria tűnik fel.

Tóth József Füles, a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán elmondta, hogy az MTI Fotónál tanulta meg a szakmát, mesterei Zacsek Gyula és Németh József voltak.

Negyven évig foglalkozott reklámfotózással, a kiállításra három generáció fotómodelljeinek a képeiből, az 1963 és 1990 között készült képekből válogatott, amelyek mind analóg technikával készültek – tette hozzá, kiemelve, hogy a kiállítás visszaemlékezés és tisztelgés az egykori modellek előtt.

“Nagyon változatos arcok voltak ebben a korszakban, manapság a reklámképeken inkább sablonarcok tűnnek fel, egyforma frizurával és sminkben, hogy nem is lehet őket megkülönböztetni” – magyarázta.

Kifejtette, hogy manapság a reklám-és divatfotózáson több tucat ember dolgozik együtt. Van külön stylist és kellékes is, annak idején a fotós mindent egyedül csinált: a kompozíció mellett a díszletet, a kellékeket is ő találta ki, szerezte be és állította össze.

A képek egyszerű körülmények között készültek: a háza pincéjében volt egy kicsi stúdiója, ahol csak két darab lámpa és egy háttértartó fért el. Tudatosan alkotott, kompozíciót előre kitalálta és vázlatszerűen lerajzolta. Példaként elmondta, Csák Csilla manöken fotójához például az előtérben látható növényt a feleségétől, a modellen látható kalapot pedig az egyik barátjától kapta kölcsön.

“Akkoriban nagy lehetőség volt az egyéni kibontakozásra, a megrendelő szabad kezet adott nekem, szabadon fantáziálhattam, ezért is tudtam több mint 300 plakátot elkészíteni” – mondta, hozzátéve: a kiállítás képeiről leszedte a feliratokat, mert a tárlat nem a reklámról, a termékekről, hanem az egykori fotómodellekről szól.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a képeken megjelenő modellek közül van, aki már nem él, vagy elhagyta Magyarországot. Elmondta azt is, hogy akkoriban a fotómodellek benne voltak a köztudatban, név szerint ismerte őket a közönség. Mindegyik modellnek volt bejelentett állása, a fotómodellség akkoriban még nem volt hivatásos szakma.

Pataki Ági egykori fotómodell elmondta, hogy ő például évekig spanyol tolmácsként volt bejelentve, de volt, aki divatcégnél dolgozott, vagy titkárnő volt, mert egyikőjük sem engedhette meg magának, hogy főállású fotómodellként keresse meg a kenyerét.

A Legendás fotómodellek a XX. században című kiállítás pénteki megnyitóját több egykori modell részvételével tartják, a díszvendég Vámos Magda, a Magyar Divat Szövetség elnöke lesz.

 

Tóth József Füles 1940-ben született Budapesten. Munkásságában a nagy áttörést a tehéntúró reklámja hozta 1974-ben. A közismert fotóján egy túróból megformált bocifej volt látható, aminek orrlyukai félbevágott paradicsomból, fülei félbevágott zöldpaprikából, szarvai pedig két kifliből készültek.

 

 

fules4

 

MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.