Vasárnaptól drágul a fővárosi taxizás

Vasárnaptól drágább lesz Budapesten taxival utazni.

 

 

A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése nyomán a korábbi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

A döntés előtti vitában Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta: az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a fuvarszervező cégek és a taxis érdekképviseletek képviselői között rendszeres tárgyalások zajlottak, és olyan konszenzus született, amelyet a taxisok döntő többsége elfogad.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke akkor megerősítette, a javasoltnál kicsivel magasabb emelést szerettek volna, de elfogadták a város vezetőinek az utasokat védő érveit. Közölte továbbá, hogy a tizenkét nagy budapesti fuvarszervező cégből csak egy nem értett egyet a tarifaemeléssel.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.