Nyitott kapuk – Közel 150 látogató volt a budaörsi tűzoltóságon a hétvégén

(Budaörs, 2018. május 28. – Budaörsi Infó) Gyereknapon, azaz május 27-én az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, köztük a Budaörsi Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület is várta a látogatókat Budaörsön. Délelőtt tíz és délután négy között fogadták a tűzoltóságon a gyerekeket, családokat, amely során az érdeklődők betekintést nyerhettek a lánglovagok életébe.

 

 

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét, a budaörsi lánglovagok most először csatlakoztak a rendezvényhez, de a nagy sikerre való tekintettel jövőre is szeretettel várnak minden érdeklődőt.

 

nyitottkapuk2018b

 

A nyílt napon lehetőség volt közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok egyaránt bejárhatták a tavaly nyáron átadott szertárat, kipróbálhatták a feszítő-vágó berendezést és a magasnyomású oltóberendezéssel locsolhattak.

 

 

nyitottkapuk2018

 

A budaörsi önkénteseket közel 150 érdeklődő kereste fel a nyitott szertárkapuk elnevezésű program keretében.

 

nyitottkapuk2018c

 

nyitottkapuk2018_2

 

nyitottkapuk2018d

 

 

(Budaörsi Infó / ÖTE)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.