XII. Méhnyakrák Megelőzési hét Budaörsön

(Budaörs, 2018. január 25. – Budaörsi Infó) 2018. február 2-án a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban a Mályvavirág Alapítvány szervezésében rendezik meg a XII. Méhnyakrák Megelőzési hetet.

 

 

A méhnyakrák megelőzhető, mégis sokan szenvednek tőle, mert aggályaik vannak a betegséggel és a vizsgálattal kapcsolatban. Ezeket szeretnék eloszlatni a rendezvénysorozattal.

A rendezvény célja a méhnyakrák kialakulásának megelőzésére, szűrésekre való figyelemfelhívás, tájékoztatás.

Az interaktív rendezvényen a felnőtteket előadásokkal, beszélgetésekkel várják szakértők társaságában, halk élőzenei aláfestéssel. A gyermekeknek játszósarokkal és arcfestéssel készülnek.

 

mehnyakrak

 

Közös program gyöngyfűzéssel karkötőket készíteni, melyet a méhnyakrákban megbetegedett érintetteknek küldenek el a Mályvavirág Alapítvány képviselője által, együttérzésünk és támogatásuk kifejezésére.

Az alapítvány immár ötödik alkalommal csatlakozik az Európai Méhnyakrák Szövetség által 2007-ben elindított kezdeményezéshez. Magyarországon minden évben valamilyen figyelemfelkeltő, attraktív, már-már meghökkentő módon szeretnék felhívni a figyelmet a betegségre. Idén példáulBeszélő bugyik bisztrót” szerveznek, ahol női és férfi alsóneműket formázó plakátokra írják majd rá a méhnyakrákkal kapcsolatos fontos tudnivalókat, tévhiteket és azok cáfolatát.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.