Kutatók éjszakája – Rekordszámú program az idei rendezvényen

Rekordszámú, több mint 2600 ingyenes program várja 51 város 186 helyszínén a közönséget szeptember 29-én pénteken, a Kutatók éjszakáján – hangzott el a rendezvény keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.

 

Kardon Béla, a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont (RCISD) tudományos igazgatója kiemelte: az Európai Unió országai közül Magyarországon a leggazdagabb a programkínálat a Kutatók éjszakáján, amelyhez idén országszerte 146 intézmény csatlakozott. Új partner idén a

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, a Csodák Palotája pedig a Kutatók éjszakáján nyitja meg új helyszínét Óbudán, a Bécsi úton, mintegy ötezer négyzetméteren.

Három helyszínen várja az érdeklődőket a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., amely Budapesten mások mellett Böjte Csaba szerzetes, Koltai Lajos operatőr és Demjén Ferenc énekes részvételével kerekasztal-beszélgetést és tűzijátékkal egybekötött lézershow-t rendez, Szegeden olajfaló baktériumokat mutat be, miskolci laboratóriumában pedig virtuális seprűlovagló kupát rendez – mondta Grasselli Norbert ügyvezető igazgató.

A Kutatók éjszakája célja a fiatalok között népszerűsíteni a tudományokat, a kutatói pályát – hangsúlyozta Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója. A vállalat több mint 60 programja között idén nagy hangsúlyt kap a dróntechnológia, lesz drónkészítés és drónprogramozás, valamint drónverseny is. Emellett telefonhálózat-építés, mikrohullámú adatátviteli bemutató, laborlátogatások és fizikai kísérletek is szerepelnek a programban.

Hozzáfűzte: szeretnék megmutatni az infokommunikáció szépségeit a fiataloknak, hiszen az iparág szédítő sebességgel fejlődik, folyamatosan újabb és újabb üzleti modelleket téve lehetővé.

A teljes programkínálat a kutatokejszakaja.eu internetes oldalon található meg.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.