Átlát a tűzhányón az új magyar műszer

A földrengéseset is segíthet előre jelezni az a hordozható röntgengép, melyet vulkánok átvilágítására terveztek magyar és japán tudósok.

 

 

A technológia a müon nevű, elektromos töltéssel rendelkező szubatomi részecskék felderítésén alapul, és az átlátszatlan tárgyak belsejének megismerésére szánták alkotói.

Használják már régészek is, és a természeti katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű reaktorainak vizsgálatakor is igénybe vették.

A Tokiói Egyetemen és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontjában fejlesztett műszer azonban sokkal kisebb, könnyebb és olcsóbb, mint a jelenleg rendelkezésre állók – mondta el Tanaka Hirojuki, a projekt japán vezetője.

A prototípus, amelyen a japán és a magyar tudósok még dolgoznak, csak 10 kilogrammos, és belefér egy kézitáskába, míg a jelenleg rendelkezésre álló hasonló eszközök súlya egy tonnánál is több, áruk eléri a 100 millió jent (278 millió forint).

A müonokat érzékelő hártyával felszerelt műszer sokféle változatát próbálták ki a kutatók, akiknek először sikerült röntgenképhez hasonló pillanatfelvételeket, sőt videót is készíteni egy tűzhányó belsejéről – mondta el Tanaka. (MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.