Szökevény krokodilokat találtak egy kairói csatornában

Szökevény krokodilokat találtak egy kairói út menti csatornában; mind a hüllők számát, mind méretüket tekintve eltérő jelentések láttak napvilágot, egyes helyi források hat darab, a két méter hosszat is elérő hüllőről számoltak be – adta hírül az Ahram Online című egyiptomi hírportál.

 

Háled Fahmi környezetvédelmi miniszter szerint körülbelül három állatot, köztük egy 30 centiméteres példányt láttak el-Mataréja kairói szegénynegyedben. Pontosabb értesülésekkel nem szolgált. A tárcavezető egy televíziós interjúban elmondta, tart a csatorna átfésülése annak érdekében, hogy elfogják a szökevényeket.

Egy helyi lakos ugyanakkor “öt, vagy hat” hüllő észrevételét jelentette a hatóságoknak. Az illető egy televíziós műsorban másfél-két méter hosszú állatokról számolt be, amelyeket az említett negyedet átszelő el-Iszmáílíja csatornában láttak a környék megrémült lakói.

A környezetvédelmi miniszter szerint elképzelhető, hogy helyiek nevelték a krokodilokat, majd amikor azok megnőttek, meg akartak tőlük szabadulni. Ugyanakkor azt is lehetségesnek tartja, hogy egy közeli farmról szabadultak el, ahol a bőrükért tartják a hüllőket.

Elkapásuk után a krokodilokat általában a fővárosi állatkertnek adják.

Az Ahram Online arra emlékeztet, hogy több hasonló eset is történt az elmúlt hónapokban. Így novemberben egy 90 centiméteres példányt találtak egy faluban Kairótól délre, az a krokodil azóta az állatkertben él. Decemberben is elfogtak egy krokodilt a fővárostól ugyancsak délre fekvő Beni Szuef város csatornahálózatában.

A gyakori hiedelmekkel ellentétben a Nílus északi szakaszán nem élnek krokodilok, amelyeknek Egyiptomban élő példányait a múlt században kiirtották. Ezzel szemben az ország déli részén 1958 és 1971 között épült Asszuáni-gát a világ egyik legnagyobb mesterséges tavának, a Nasszer-tónak a kialakulását vonta maga után, ahol a nílusi krokodil újra meg tudott telepedni.

http://english.ahram.org.eg/NewsContent/1/64/186125/Egypt/Politics-/Fugitive-crocodiles-spotted-in-canal-in-Cairo-neig.aspx

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.