Első szalagavató a budaörsi Szent Benedek Iskolában – Beszámoló

A budaörsi bencés középiskola megtartotta első szalagavatóját a Jókai Mór Művelődési Központban 2016. január 15-én, pénteken. A 2012-ben beiratkozott első nappali tagozatos szakközépiskolai osztály 19 diákja vehette magára a Szent Benedek-medálba fűzött szalagot. 

 

 

A Szent Benedek Iskola beszámolója:

Osztályfőnökük Ambrus Gergő tanár úr tűzte ki a diákok mellkasára a Hardi Titusz OSB főigazgató atya által megáldott szalagokat. Az ünnepségen fellépett Ambrus Rita művésznő, Hargitai Hanna, 9. A osztályos tanuló, valamint több tanár és diák is. A tantestület két énekelőadásával is emlékezetessé tette a végzős bencés diákok szalagavatóját. A végzős diákok bécsi keringővel zárták a műsort.

 

2016_szent_bendek_szalagavato26

 

Az iskola igazgatója, dr. Czuczor Gergely által elmondott ünnepi köszöntő szavak:

 

„Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit, aki jelenlétével megtisztelte iskolánk szalagavató ünnepségét! Köszöntöm meghívott vendégeinket, kollégáimat, a kedves szülőket, rokonokat, barátokat és titeket kedves végzős diákok.

Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Tüskebokorról nem szednek fügét, és csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincsből jót hoz elő. A gonosz ember a gonoszból rosszat. Mert amivel csordultig van a szív, azt mondja a száj.”

 

2016_szent_bendek_szalagavato113

 

A Szent Benedek Iskola budaörsi tagintézményének első végzős évfolyamának diákjai ülnek most itt előttünk. Ők a mi iskolánk első gyümölcsei. Igazgatói köszöntőm nekik, nektek szól.

Jézus szavait analógiaként használva a Fa, amit öt éve ültettünk és azóta szeretettel gondozunk, végre meghozta első terméseit. Titeket kedves végzős diákok. A kérdés már csak az: a Ti szívetek mivel van csordultig tele? Képzeletben tekintsetek velem vissza arra a 2012 szeptemberi napra, amikor először köszönthettünk benneteket iskolánkban. Vad csikók és félénk gyerekek voltatok egyszerre. Ma öröm rátok nézni, hogy milyen szép hölgyekké, elegáns fiatalemberekké váltatok. A külső már felnőttes, de a szívetek vajon mit rejt? A választ magatokban találjátok. Befogadtátok-e, elfogadtátok-e amit fáradságos, néha hiábavalónak tűnő munkával igyekeztünk átadni számotokra? Hitet, tudást, lelkületet, emberséget, hazaszeretetet.

„Hallgasd meg, ó fiam a mester parancsait, és hajlítsd hozzá szíved figyelmesen, fogadd a jóságos atya intéseit készségesen, és tettekkel teljesítsd…”

Kedves Diákok! Szent Benedek Regulájának kezdő szavai ismerősként csengenek számotokra. Ti vagytok az első diákok, akik Budaörsön a bencés közösség iskolájában végezhettek.

Ma felkerül mellkasotokra a Szent Benedek-medálba fűzött szalag. Különleges dísze lesz ez öltözeteteknek, hiszen a medál olyan eszköz, amely segít bennünket megszentelődésünk útján, hatása szoros kapcsolatban áll az általunk tanúsított hittel, reménnyel és szeretettel. De vigyázzatok! nem talizmán amit viselni fogtok, hanem egy eszköz, hogy a szívetek jó kincset teremjen.

Az első kincs, amit ma este megtalálhattok magatokban, hogy a felnőtté válásotok e perceiben gondolatban és utána szóban is megköszönitek szüleiteknek, nagyszüleiteknek azt a szerető gondoskodást, azt a sok-sok munkát, értetek hozott áldozatot, amely nélkül nem lehetnétek ma itt közöttünk.

A második kincsetek az lehet számunka, és egyben a legnagyobb és legszebb köszönet tőletek, ha látjuk a szeretetet szívetekben. Úgy is, hogy megfogadjátok a legfőbb mester Jézus Krisztus útmutatásait; komolyan veszitek a rátok váró feladatokat – például a közelgő érettségit -, és bátran összekapaszkodva nekiindultok álmaitok, vágyaitok megvalósításának.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség
Valahogy megközelítsétek
.”

József Attila előbbi szavaival kívánom nektek, hogy közösségként, osztályközösségként tartsatok össze és induljatok neki a hátralevő rögös útnak.

Kedves Végzősök!

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium vezetősége és tantestülete nevében kívánok nektek szorgalmas munkával teli tavaszi félévet; egészséget, türelmet és kitartást a tanuláshoz és a vizsgákhoz!

Laudetur Jesus Christus!”

 

2016_szent_bendek_szalagavato00

 

(Nézzék meg korábbi képes riportunkat is!)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.