Meghalt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr

Meghalt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr – jelentette honlapján a Variety című amerikai filmes szakfolyóirat.

 

A kortárs film- és fotóművészet egyik legjelentősebb alkotója január elsején, életének 86. évében hunyt el.

Zsigmond Vilmost a San Franciscótól délre fekvő Big Sur településen, álmában érte a halál január elsején, kevéssel éjfél előtt – mondta el az MTI-nek Romwalter Béla, az elhunyt Oscar-díjas operatőrrel közösen indított Sparks vállalat vezetője.

Hozzátette: Zsigmond Vilmos valószínűleg veseelégtelenség következtében halt meg a Csendes-óceánhoz közel fekvő kaliforniai házában, ahová karácsonykor ment fel.

Az operatőr élete utolsó időszakában két filmterv látványvilágán dolgozott, köztük egy Kemal Atatürk török politikus életéről szóló alkotáson – mondta Romwalter Béla, hangsúlyozva, hogy Zsigmond Vilmos élete utolsó évében rengeteg szeretetet, elismerést kapott Magyarországon.

A fővilágosítóként ismert filmes szakember kiemelte: Zsigmond Vilmos nagyon szeretett tanítani, fontos volt számára, hogy továbbadja a tudását. A Budapesten kétévente rendezett operatőri mesterkurzusokra számos neves szakembert hozott magával az Egyesült Államokból, köztük a szintén magyar származású Kovács Lászlót, vagy a nemrég elhunyt Haskell Wexlert is.

 

 

Zsigmond Vilmos 1951-től a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán Illés György tanítványa volt.

1956-ban korábbi osztálytársával, Kovács Lászlóval – későbbi operatőr kollégájával – a forradalom eseményeit fényképezte és filmezte Budapesten. Ezután kellett elhagyniuk az országot. Los Angelesben telepedtek le. Kezdetben technikusként és fotósként fotólaborokban dolgozott. A 60-as évektől kis költségvetésű horror és egyéb filmekben dolgozott. 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot.

1963-tól dolgozott operatőrként. Első figyelemreméltó munkája az 1971-es A bérmunkás, amelyben Peter Fondával dolgozott együtt. Egyre komolyabb mozikat készített ezután, és a legismertebb hollywoodi rendezőkkel dolgozott együtt. 2004-ben Szeged díszpolgárává avatták. 2007-ben a korábbi két jelölése után ismét Oscar-díjra jelölték a Fekete Dália című film operatőreként.

Elismerései, díjai:
Oscar-díj, a legjobb operatőri munka – Harmadik típusú találkozások – 1977
Emmy-díj – Sztálin – 1992
Corvin-lánc – 2001

 

Zsigmond Vilmos 1977-ben kapott Oscar-díjat Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjének operatőreként, mert “sajátos technikájával a digitális effektusok korát megelőzve volt képes meghökkentő látványt nyújtani”.

    Az MTVA-Sajtóadatbank portréja szerint Zsigmond Vilmos, “a világítás mestere, a fény művésze” Szegeden született, tanulmányait az ottani piarista gimnáziumban folytatta. A legendás Illés György tanítványaként 1955-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán. Több főiskolai társával végigfilmezték az 1956-os forradalom eseményeit, az országot novemberben hagyta el Kovács Lászlóval, táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel.

    A két barát az Egyesült Államokban telepedett le, Zsigmond Vilmos 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot. Kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmeket és reklámfilmeket, majd kisebb költségvetésű alkotásokat fényképezett. Operatőri látásmódja – a hangulati világítás, az emberi arc középpontba állítása, az emberi történetek bemutatása és a realista ábrázolás – az 1960-as években kibontakozó amerikai független filmes mozgalom, az Új Hollywood felé vitte. Elmondása szerint mindig azok a filmek érdekelték, amelyek az emberekről szólnak.

    Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte A bérmunkás volt 1971-ben, ugyanebben az évben a McCabe és Mrs. Miller című Robert Altman-darab forgatásakor fotós múltját felhasználva laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. Ezt az eljárást alkalmazta később A madárijesztőben és A szarvasvadászban is.

    Az 1970-es évek amerikai újhullámos filmjei mellett olyan hollywoodi produkciókat is fényképezett, mint a Steven Spielberg rendezte Sugarlandi hajtóvadászat (a történet feszültségének fokozásához nagyban hozzájárultak kézikamerás felvételei) és a Harmadik típusú találkozások, amelyért 1977-ben Oscar-díjat kapott. Ő fényképezte a vietnami háború borzalmait és utóhatását bemutató A szarvasvadászt, amelyért – bár jelölték – Oscar-díjat nem kapott, de átvehette a Brit Filmakadémia (BAFTA) elismerését. Ő maga ezt a filmjét tartotta a legjobbnak, jóllehet mindet szerette, mert mindegyiknek “volt értelme”.

    Zsigmond Vilmos több műfajban kipróbálta magát: fényképezett zenés filmet (a The Band búcsúkoncertjét megörökítő Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányok, Maverick), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi filmet, amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott, erotikus thrillert (Sliver, Vágyak vonzásában), többször dolgozott Woody Allennel (Melinda és Melinda, Kasszandra álma). 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte a Fekete Dália fényképezéséért (1985-ben A folyó című drámáért jelölték). Az elmúlt években dokumentumfilmet (God the Father) és játékfilmet (Hat tánclecke hat hét alatt) egyaránt forgatott, dolgozott a televízió számára is.

    A szülőhazájával mindvégig kapcsolatot tartó operatőr 2002-ben fényképezett először magyar filmet: a Bánk bán című Erkel-opera 2002-es filmváltozatáért Káel Csaba rendezővel megosztva megkapta a legjobb operaadaptációért járó díjat a világ egyetlen filmoperatőr fesztiválján, a Cameraimage-n. 2006-ban egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek, s ő volt az operatőre A halálba táncoltatott lány című, Hules Endre által rendezett filmnek (2011).

    A kritikusok által a fények és árnyékok szerelmesének és festőjének nevezett Zsigmond Vilmos saját szavai szerint nem szerette, ha a színek túl sokat beszélnek. Tudását többször is mesterkurzus keretében adta tovább Magyarországon és az Egyesült Államokban. Az operatőröknek azt tanácsolta, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha filmszalag lenne. Úgy vélte, a digitális technika még nem éri el a hagyományos film szintjét, és felületességre késztet. Számára viszont mindig az volt a cél, hogy a filmjei szebbek legyenek, mint a valóság.

    Zsigmond Vilmos 1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését. 2000-ben Göncz Árpád államfő elnöki Aranyéremmel tüntette ki, 2001 óta a Corvin-lánc birtokosa, 2004 óta Szeged díszpolgára, ahol mozitermet is elneveztek róla. 2005-ben megkapta a Magyar Operatőrök Társasága életműdíját, a következő évben a Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjai közé választották. A 2014-es cannes-i filmfesztiválon átvehette az operatőri életműdíjat, ősszel a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon ismerték el életművét.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.