Labdarúgó NB II – Győzött hazai pályán a Budaörs

(Budaörs, 2015. augusztus 29. – Budaörsi Infó) A Mezőkövesd hazai pályán magabiztosan verte a Szolnokot a labdarúgó NB II ötödik fordulójában, ezzel pontszámban utolérte az éllovas Gyirmótot. A Budaörs győzött hazai pályán a Csákvár ellen szombaton.

 

A Nemzeti Sport beszámolja a Budaörs–Csákvár meccsről

A mérkőzés elején a vendégek némi mezőnyfölényt harcoltak ki maguknak, de gólveszélyt ugyanúgy nem jelentett a játékuk, mint a hazaiaké. Az első jegyzőkönyvbe illő bejegyzésre így sem kellett sokat várni: Menyhárt Attila a 11. percben cserét kért, helyére Patrik Marques-Airosa érkezett a kispadról. A nagy hőségre való tekintettel a játékvezető, Radványi Ádám ivószünetet rendelt el. A hasonló időjárást elviselő nézők bánták, hogy nekik nem rendelt egy kört a spori, legalább valami történt volna velük, mert továbbra is esemény nélküli perceket láthattak. A szünethez közeledve életjelet adott magáról a Budaörs: mezőnyben egyenrangú partnere lett a vendégeknek, ráadásul Hegedűs János fejese révén még veszélyeztetett is. A hajrá három sárga laptól lett színesebb, az eredmény viszont nem változott.

Racskó Roland kiállítása után – leghátsó védőként szabálytalankodott – a 46. perctől emberelőnyben játszhatott a Budaörs. Nem is kellett sokat várniuk a hazaiaknak a gólra, igaz az Csobánki Ádám távoli átlövéséből született az 58. percben (1–0). Megőrizte mezőnyfölényét a vezetéshez jutó házigazda, a Csákvár beszorult a saját tizenhatosához. A végjáték nem hozott változást, harmadik győzelmét aratta a Budaörs.

 

BUDAÖRSI SC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–0 (0–0)
Budaörs, 300
néző. V: Radványi Ádám (Kormányos II Gábor, Mayer Gábor)
BUDAÖRS: Szentpéteri – Horváth L., Tányéros Á., Hegedűs J., Lajer – Csobánki, Nagy T. – Menyhárt (Marques-Airosa, 11.), Bogáti (Sajbán, 55.), Papp M. – Szabó V. (Ódé, 86.). Vezetőedző: Miskei Attila
CSÁKVÁR: Gróf – Hajdú S., Szalai T., Racskó, Baranyai Á. – Bakos, Kocsis G. – Bartos, Oldal (Molnár Cs., 65.), Makrai (Mihály, 76.) – Molnár T. Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Csobánki (1–0) az 58. percben
Kiállítva: Racskó (lerántotta a gólhelyzetben lévő Szabó Viktort) a 46. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila:
– Nagyon fontos mérkőzésen vagyunk túl, rengeteget tettünk a győzelemért, a továbbiakban ugyanilyen alázattal végezzük a feladatunkat.
Toldi Gábor: – Rettenetes színvonalú mérkőzést játszott a két csapat, a teljesítményünknél csak egyvalaki teljesített gyengébben a pályán…
    Merkantil Bank NB II, 5. forduló:

Dunaújváros-Soproni VSE 2-1 (0-0)
Mezőkövesd Zsóry FC-Szolnoki MÁV FC 3-1 (2-1)
Ajka – Szeged 2011-Grosics Akadémia 5-0 (1-0)

korábban:
Szigetszentmiklós-Gyirmót 2-2 (0-1)
Budaörs-Csákvár 1-0 (0-0)
Soroksár-Kisvárda 0-0
BFC Siófok-Balmazújváros 0-0
vasárnap játsszák:
Vác-ZTE FC 16.30

Az élcsoport: 1. Gyirmót 11 pont (9-2), 2. Mezőkövesd 11 (8-3), 3. Budaörs 10

 

FRISS:

 

 Simán nyert Vácon a ZTE

Vác, 2015. augusztus 30., vasárnap (MTI) – A Zalaegerszeg sima, 4-1-es győzelmet aratott a Vác vendégeként a labdarúgó NB II ötödik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel feljött a tabella harmadik helyére.

Az élcsoport: 1. Gyirmót 11 pont (9-2), 2. Mezőkövesd 11 (8-3), 3. Zalaegerszeg 10

 

(Budaörsi Infó/forrás: Nemzeti Sport)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.