Kozmetikai termékeket loptak

A budaörsi rendőrök két fővárosi lakost fogtak el, akik különböző kozmetikai termékeket tulajdonítottak el Budaörsön. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. László és D. Anna 43 éves budapesti lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2015. június 26-án 15 óra 30 perc körüli időben az egyik budaörsi bevásárlóközpontban kozmetikai termékeket vettek magukhoz közel 200 ezer forint értékben. Ezután az árucikkeket egy táskába pakolták, amit a 43 éves férfi a társa segítségével kidobott a vásárlói térből azzal a céllal, hogy azt a kasszasor elhagyását követően, fizetés nélkül magukhoz vegyék.

 

A két fővárosi lakos bűncselekményét az áruház biztonsági szolgálatának munkatársai észlelték és a rendőrök kiérkezésig visszatartották őket.

R. Lászlót és D. Annát a budaörsi járőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.

 

A további eljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.