Wittinghoff Tamás: A kitelepítés máig begyógyíthatatlan sebet ejtett Budaörsön

(Budaörs, 2015. január 19. – Budaörsi Infó) 1946. január 19-én hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely az elüldözött német lakosokat szállította Németországba; az első vonat Budaörsről indult. 2013-tól ez a nap a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja. “Olyan szomorú tudásnak vagyunk a birtokában, mi budaörsiek is, amelyet meg kell osztanunk mindenkivel, hogy a történelem ne ismételhesse önmagát.” – mutatott rá beszédében Wittinghoff Tamás polgármester a magyarországi németek kitelepítésének 69. évfordulóján tartott, koszorúzással egybekötött vasárnapi megemlékezésen. 

Wittinghoff Tamás beszéde:

“Olyan világban élünk, melyben az emlékezés nem csupán tisztesség dolga, de elemi kötelesség is. Nap mint nap szembesülünk olyan jelenségekkel, melyek erre köteleznek bennünket. Újra és újra ki kell állnunk, hogy figyelmeztessünk: a gyűlölet, az intolerancia, az általánosítás, az irigység, közösségek kollektív megbélyegzése, az önzés, a végiggondolatlan beszéd és tett szörnyű tragédiákhoz vezethet. Olyan szomorú tudásnak vagyunk a birtokában, mi budaörsiek is, amelyet meg kell osztanunk mindenkivel, hogy a történelem ne ismételhesse meg önmagát.

Magyarország történetében a svábok, s a német származásúak őseinek jó része, mai szóhasználattal élve, mint gazdasági bevándorlók, meghatározó szerepet töltöttek be. Olyan ismereteket, olyan munkakultúrát honosítottak meg, amely gazdagította az itt élőket. Más kultúrájukkal és más szokásaikkal békésen megfértek itt évszázadokon át, méghozzá úgy, hogy egy idő után természetesen magyarnak is vallhatták, s vallották is magukat.

A nacionalizmus felszítása, a náci eszmék térhódítása, az emberek származás alapján való megkülönböztetése vezetett oda, hogy előbb Hitler Németországa okozott mérhetetlen fájdalmat Európának, majd elfogadhatatlan reakcióként a németeket bélyegezték és büntették meg ismét csak kollektívan.

A kortársak előtt is nyilvánvaló volt, hogy azokat az ezreket, akiket például Budaörsről űztek el, semmiféle felelősség nem terhelt a náci bűnökért. Mégis megtörténhetett az elűzetés, s a társadalom jó része mégis némán asszisztált a történtekhez. Voltak, akik félelemből, voltak, akik közönyből, s olyanok is, akik vak gyűlöletből vagy hideg számításból, mert rá akarták tenni a kezüket az elűzöttek javaira. Ismét. Ahogyan az történt néhány évvel előtte több százezer honfitársunk elhurcolása, megsemmisítése kapcsán. Joggal kérdezhetjük. Hogy történhettek meg ezek? Persze a választ jól tudjuk. Az efféle aljasságnak is megvan, ideológiáktól függetlenül, a társadalmi bázisa…

A kitelepítés máig begyógyíthatatlan sebet ejtett Budaörsön, elvágta a gyökereit, tőből tépte ki azt, ami addig kifejlődött itt. Mindent elölről kellett kezdeni, és hosszú évtizedekbe telt még az is, hogy hozzáfogjunk újra összekötni az elszakított szálakat.

A származás szerinti megkülönböztetés, a másságtól való idegenkedés, az alantas ösztönök felszítása mind-mind olyan jelenségek, amelyek nem múlnak el egyszer és mindenkorra. Hiába vannak világos és egyértelmű törvények, állandóan ébernek kell maradnunk. Mert elég egy-egy tragédia, amely felkorbácsolja az érzelmeket, és megint újraéled az őrület. Ahogy erről beszélt a német nagykövet is a budaörsi második világháború áldozatait befogadó temetőben, a temető avatásának kerek évfordulóján.

Európa józan és demokratikus alapon álló politikusai jól tudják ezt a leckét. Franciaországban a nemrégiben lezajlott dráma napjaiban sem merült fel, hogy az ötmilliós muszlim közösséget hibáztassák a terrorizmusért. Sőt az egymillió tüntető között ott menetelt sok muszlim is, kiállva a szabadság értékeiért.

Angela Merkel kancellár asszony sem mulasztotta el világossá tenni, hogy Németországban “szívesen látnak” mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez. Kormányuk mindent megtesz a bevándorlók integrációjának sikeréért, vallástól és a származástól függetlenül – fogalmazott.

Mert nem felejtette el, hogy a német gazdasági csoda megalapozásában múlhatatlan érdeme van annak a több milliónyi török vendégmunkásnak, akik azóta integrálódtak a társadalomba. Miként, s ismét a nagykövet urat idézem, ha ma a világ egyik legsikeresebb futball csapatának, a német válogatott tagjainak neveit soroljuk, büszkén gondolunk a csapat más világból, más kultúrából származó német tagjaira.

Bármilyen elcsépelt, mégis megkerülhetetlenek Szent István máig érvényes intelmei, melyek szerint: „…az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli…”

És persze így gondolkodik az a több-százezer magyar is, akik egyfajta gazdasági bevándorlóként, Németországban, Angliában és Európa szerte élvezik az unió és az adott ország nyitottságát. Miközben persze időnként szenvednek attól a kisebbségtől, amelyik megbélyegzi a vendégmunkásokat. Pedig számtalan statisztika igazolja, hogy a külföldiek munkája egyértelműen gazdagítja ezeket az országokat. Nem mellesleg ők olyan magyarok, akik onnan is Magyarországot, az itthon maradottakat segítik, évente 120-130 milliárd forintot utalva haza.

A mai tragédiák természetesen nagyon különböznek a közel 70 évvel ezelőtti borzalmaktól. Miként a reakciók is. Mások az eszközök, mások a konfliktusok. A jellegük azonban azonos. Emberek, népcsoportok életét és sorsát pecsételik meg. Épp ezért, észre kell vennünk a párhuzamot. Mert ha nem ezt tesszük, akkor nem tanultunk semmit a saját történelmünkből.

A tragédiákat mindig megelőzi valamilyen zavaros, hazug ideológia, amely elleplezi a valódi célt, és megkísérli úgy manipulálni a tömegeket, hogy azok bábként szolgálják egy hamis politika érdekeit.

Ezért kell éberen figyelnünk, és még csírájában fojtani el azokat az eszméket, amelyek kikövezik az utat az olyan típusú drámákhoz, tragédiákhoz, mint, amilyen Budaörsön történt a második világháborút követő években.”

1946 januárjában és februárjában, majd 1947 augusztusában a község lakóinak 60 százalékát telepítették ki, ugyanakkor már korábban 1944 őszén a lakossá további 25-30 százaléka hagyta el Budaörsöt a szovjet csapatok elől menekülve. Így az 1940-es évek második felére Budaörs 10 ezer fős lakosságának gyakorlatilag 90 százalékát elvesztette.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment