Kerry: a vegyi fegyverek szíriai bevetése tagadhatatlan és megbocsáthatatlan

A vegyi fegyverek szíriai bevetése tagadhatatlan és megbocsáthatatlan – jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban.

 

 

 

Az amerikai diplomácia vezetője szerint Szíriában a vegyi eszközök nagyszabású és válogatás nélküli bevetése történt, amit “erkölcsi szemérmetlenségnek” minősített, és sürgette az elkövetők felelősségre vonását. “Olyan fegyverek nagyszabású és válogatás nélküli alkalmazásáról van szó, amelyekről a civilizált világ már régóta úgy döntött, hogy soha többé nem szabad alkalmazni őket, és ezt a meggyőződést olyan országok is osztják, amelyek ezen kívül kevésben értenek egyet” – mondta.

Kerry hangsúlyozta, hogy minden országnak ki kell állnia a nemzetközi jog által tiltott vegyi fegyverek bevetése miatti felelősségre vonás mellett. Emlékeztetett arra, hogy Barack Obama elnök prioritásként tekint a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozására és hogy figyelmeztette az Aszad-rezsimet: következmények nélkül nem lehet megsérteni a nemzetközi normákat.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy miközben az elkövetkező napokban folytatódik majd a pótlólagos bizonyítékok gyűjtése és értékelése, az eddigi információk arra utalnak, hogy “Szíriában vegyi fegyvereket alkalmaztak”. Mint mondta, “tudjuk, hogy ezen vegyi fegyverek felett a felügyeletet a szíriai rezsim gyakorolja” és Damaszkusz rendelkezik az ilyen támadások végrehajtásához szükséges rakétákkal is.

Kerry a legutóbbi vegyi támadás eltussolásának kísérletével és a bizonyítékok módszeres megsemmisítésével vádolta meg Damaszkuszt, amely – miközben öt napon át feltartóztatta az ENSZ ellenőreit – folyamatosan ágyúzta az incidens helyszínét. Az amerikai külügyminiszter szerint a szíriai rezsim túl későn adta meg a munkához való engedélyt a világszervezet szakérőinek. Kerry szerint az ellenőrök elleni támadás tovább rontott a szíriai rendszer szavahihetőségén.

 

 

Fehér Ház: kevés a kétség, hogy a szíriai kormány vetett be vegyi fegyvereket

 

Tagadhatatlan, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be, és kevés a kétség afelől, hogy ezt a szíriai kormány tette – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

Carney szerint Barack Obama amerikai elnök mérlegeli, hogy mi legyen a megfelelő válasz a vegyi fegyverek alkalmazására, de még nem döntött. Az elnöki szóvivő nem említett határidőt azzal kapcsolatban, hogy Obama mikor hozza meg döntését, és erről nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni.

Az Indonéziában tartózkodó Chuck Hagel védelmi miniszter úgy fogalmazott: “Az Egyesült Államok a szíriai helyzettel kapcsolatban minden lehetőséget mérlegel. Együttműködünk szövetségeseinkkel és a nemzetközi közösséggel”.

A Hagel által használt megfogalmazás szerint az Egyesült Államok lépései – ha lesznek ilyenek – “összhangban állnak majd a nemzetközi közösséggel, és a jogi indokoltság keretein belül lesznek”.

Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy noha az elnök döntését előkészítő hivatalos személyek tudatában vannak az ügy sürgősségének, a kormány nem szabott határidőt a döntés meghozatalára.

Az időtényezővel kapcsolatban Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára azt hangsúlyozta, hogy “minden óra” fontos a Szíriában tartózkodó ENSZ-ellenőrök által elvégzendő munka szempontjából. Elmondta, hogy a szakemberek, akikre a nap folyamán eddig be nem azonosított orvlövészek támadtak, “nagyon értékes” bizonyítékokat gyűjtöttek a Damaszkusz környéki múlt heti állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínén.

Ban elmondta, hogy utasította Angela Kanét, az ENSZ leszerelésügyi főbiztosát, hogy mind a szíriai kormánynál, mind az ellenzék képviselőinél “erőteljesen tiltakozzon” az ellenőrök konvoját ért támadás miatt.

 

 

 

Obama közel került a csapás elrendeléséhez

 

Az amerikai elnök még nem szánta el magát a Szíria elleni katonai fellépésre, de közel került ehhez, és ha emellett dönt majd, feltehetően manőverező robotrepülőgépeket fog bevetni – derült ki a vezető amerikai lapokban megjelent értesülésekből hétfőn.

A The Wall Street Journal szerint az a tény, hogy egy amerikai kormányzati tisztségviselő a hétvégén kijelentette: “alig van kétség afelől”, hogy a szíriai rezsim augusztus 21-én vegyi fegyvert vetett be polgári lakosok ellen, arra utal, hogy a Fehér Ház minden eddiginél közelebb került a Szíria elleni csapás elrendeléséhez. A lap felhívta a figyelmet, hogy az amerikai kormányzat által használt hangnem feltűnően megváltozott, ami arra utal, hogy Washingtonban megnőtt a katonai fellépés támogatottsága.

Több amerikai beszámoló emlékeztetett: John Kerry amerikai külügyminiszter az orosz partnerével, Szergej Lavrovval a hétvégén folytatott telefonbeszélgetése során “megkésettnek” nevezte a damaszkuszi kormánynak azt a döntését, hogy az ENSZ-ellenőröket az állítólagos vegyi támadások – egyébként a felkelők által ellenőrzött területen fekvő – helyszínére engedi utazni. A világszervezet szakértőinek feladata annak megállapítása, hogy történt-e gáztámadás, nem pedig az, hogy azt ki hajtotta végre.

A lapok kitértek arra is, hogy Moszkva ellenzi az egyoldalú amerikai fellépést, és vasárnapi közleményében párhuzamot vont a jelenlegi szíriai és a 2003-as iraki helyzet között, amikor Washington alaptalanul vádolta tömegpusztító fegyverek birtoklásával Szaddám Huszeint és ennek alapján rendelte el az intervenciót.

A The Wall Street Journal egy magas rangú kormányzati tisztségviselőt idézett, aki kijelentette, hogy Barack Obama elnök alapvetően az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával kíván cselekedni, de nem ezt tartja a fellépés egyetlen lehetséges módjának. A Pentagon hadihajókat csoportosított át a Földköz-tenger keleti medencéjébe, az amerikai diplomácia pedig tárgyalásokat folytat a NATO és az Arab Liga tagállamaival a Damaszkusz elleni csapáshoz szükséges konszenzus létrehozására.

A hírek szerint az amerikai kormányzati szakértők megkezdték az ENSZ-felhatalmazás nélküli beavatkozás jogi indoklásának kidolgozását. A hivatkozási alap feltehetően az lesz, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök a vegyi fegyverek bevetésének elrendelésével humanitárius katasztrófát okozott.

Az Egyesült Államok hírszerző szolgálatai hamarosan meghozzák végső következtetéseiket az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásról. Ezek a konklúziók fogják meghatározni az amerikai fellépés dimenzióit. A The Wall Street Journal ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Washington mindeddig egyszer sem foglalt állást azzal kapcsolatban, milyen típusú eszközöket vethettek be, sem arról, hogy ezeknek hányan eshettek áldozatul.

A The New York Times szerint a Pentagon által hónapokkal ezelőtt készített haditervek egyszerre számolnak a vegyifegyver-létesítményekre és a katonai és kormányzati objektumokra mérendő csapásokkal. Ezeket valószínűleg a haditengerészet hajóiról indított robotrepülőgépekkel fogják végrehajtani.

Eliot A. Cohen, a Johns Hopkins Egyetem professzora a The Washington Postban arról írt, hogy az Aszad-rezsimet nem fogja megrendíteni a robotrepülőgépek támadása, egy, az arab ország ellen indítandó átfogó és elhúzódó légi offenzíva viszont áldozatokat követel majd mindkét oldalon.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.