Végleges adatok szerint hatan haltak meg a francia vonatbalesetben

A végleges adatok szerint hatan haltak meg a franciaországi vonatszerencsétlenségben – közölte a szombat este a helyi prefektúra, miután darukkal megemelték a kisiklott szerelvény felborult vagonjait.

 

 

A Párizstól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvarán pénteken 17.14-kor siklott ki a fővárosból a közép-franciaországi Limoges városa felé tartó gyorsvonat, amelyen 370-en utaztak. A vonat harmadik és negyedik vagonja kisiklott. A hét vagonból álló szerelvény egyik része továbbhaladt, a másik fele, négy vagon pedig felborult.

A balesetben négy férfi és két nő vesztette életét, a legfiatalabb áldozat 19, a legidősebb 82 éves volt. Egy nyolcvan év körüli házaspár, és két, egy 19 és egy 23 éves férfi a peronon tartózkodott, amikor elsodorta őket a kisiklott vonat egyik kocsija, amely felcsúszott a pályaudvar peronjára. Egy 60 éves férfi és egy nő, akinek a kora nem ismert, az egyik vasúti kocsiban utazott, mindketten Limoges-iak – közölték rendőrségi források. Az áldozatok “hivatalos azonosítása még folyamatban van”.

A tragédiában harmincan sérültek meg, kilencen súlyosan, közülük ketten jelenleg is életveszélyes állapotban vannak.

A sérültek közül szombat este már csak 16-an szorultak kórházi ápolásra.

A felborult vagonok megemelése szombaton este kezdődött egy 700 tonnás daruval, amelyeknek előbb helyet kellett biztosítatni, hogy meg tudják közelíteni a roncsokat.

Guillaume Pépy, a francia állami vasúttársaság (SNCF) elnöke jelezte, hogy a vasúti kocsik kiemelése több napig is eltarthat.

“Négy vagont kell felállítani. Egyet, amely a vonat elején volt és amelyet hagyományos módon, még az este folyamán el lehetett mozdítani, és három másik vagont, amelyek a szerelvény végén voltak, és amelyek a legnagyobb kárt szenvedtek (miután egymásba nyomódtak)” – hangsúlyozta a vasúttársaság vezetője.

A helyszínen jelenleg mintegy száz szakértő vizsgálja a tragédia pontos okait. Az SNCF vasúttársaság képviselői szombaton azt közölték, hogy az első vizsgálatok szerint a váltó meghibásodása okozta a balesetet. A pályaudvarától 200 méterre északra eltört és kiugrott a helyéről a váltó egyik alkatrésze, egy illesztett sínheveder. A tíz kilogramm súlyú, acélból készült tartószerkezet kapcsolja össze a síneket és a váltó központi részét. Az eltört szerkezet becsúszott a váltó közepébe és megakadályozta az adott helyen a vonat kerekeinek normális áthaladását, ami a vonat kisiklását eredményezte. A megkezdett igazságügyi és technikai jellegű vizsgálatoknak is az a célja, hogy megállapítsák: mi okozta ennek a szerkezetnek az elmozdulását.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.