2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés a pedagógusoknak
- Budaörsi Infó
- 2013 július 11.
Átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint százötvenezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jével, s 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés – jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek azt mondta, hogy rendelkezésre áll a szükséges fedezet. A béremelést több szervezet üdvözölte, az életpályamodell megvalósításával azonban nem minden párt, illetve szakmai szervezet ért egyet.
Balog Zoltán tatabányai sajtótájékoztatóján elmondta: a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket szeptembertől. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek. Közölte azt is, 1450 olyan pedagógus van, aki nem vagy csak minimális mértékben számíthat bérnövekedésre, ők extrém túlórapénzt, munkáltatói többletjuttatásokat vagy jutalmakat kaptak.
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár elmondta: a tanárokat szeptember elsejétől négy kategóriába sorolják, a pedagógus I. és II. mellett lesz mestertanári és kutatótanári kategória. A minősítés szabályai már elkészültek, azok hamarosan kormányrendeletben jelennek meg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint a pedagógusok alapilletménye szeptember elsejével átlagosan 34 százalékkal nő. Azt követően további négy éven keresztül évenként minimum 5 százalékos, de a minősítés és a szolgálatban eltöltött évek arányában akár évi 10 százalékos béremeléssel is számolhatnak a pedagógusok, 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés.
A köznevelési törvényben korábban meghatározott körön kívül az életpálya rendszerét minden pedagógus munkakörben dolgozóra kiterjesztik, beleértve az óvodapedagógusokat, az iskolapedagógusokat, a szakszolgálatban dolgozókat (például logopédus, gyógytestnevelő) és a szakmai szolgáltatásban dolgozókat is – olvasható a közleményben.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek elmondta: a pedagógus-bértábla részleges bevezetésének az idén 40-45 milliárd, jövőre 170-180 milliárd forint bruttó hatása van a költségvetésre, arra rendelkezésre áll a szükséges fedezet. A pedagógusok béremelésének távlati hatásairól szólva közölte: a 2015 és 2017 közötti, évi 10 százalékos béremelés évente mintegy 45-50 milliárd forintnyi többletbért jelent a pedagógusoknak.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: a pedagógusok örülnek a nettó 40-60 ezer forintos béremelésnek, de az új rendszer nagy hibája, hogy az nem ismeri el a minőségi munkát, nem sarkallja jobb teljesítményre a pedagógusokat. Szerinte arra lenne szükség, hogy legyen “egy tisztességes alapbér”, ehhez jöjjenek hozzá a pótlékok, amelyek elismerik a többletmunkát, a felelősséget például az igazgatók vagy osztályfőnökök esetében.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László azt mondta: nem erről a béremelésről volt szó, az életpályamodellt előíró törvényben foglaltakhoz képest csak a pénz egy részét kapják meg szeptembertől a pedagógusok. Hozzátette, 58 százalékos béremelést kellene bevezetni szeptembertől és nem 34 százalékosat, ugyanis ennyit határoz meg a törvény. Mendrey László szerint lesznek, akik ugyanazért a pénzért kevesebbet, mások pedig többet dolgoznak majd.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője közölte: a Fidesz a kormányra kerülése óta készült a tanárok fizetésének emelésére, ám ehhez meg kellett várni a gazdaságpolitikai eredményeket. “Végre eljött a pedagógusok ideje” – fogalmazott. Összesen 150 ezer pedagógus bére nőhet a következő időszakban, ezzel ugyanennyi család életkörülményei javulhatnak – tette hozzá.
Hiller István (MSZP) sajtótájékoztatón azt mondta: helyeslik a pedagógusbérek emelését, de ugyanilyen fontosnak tartják a felsőoktatás működési nehézségeinek orvoslását is.
Az Együtt-PM politikusai, Szelényi Zsuzsanna és Karácsony Gergely közleményükben azt hangsúlyozták: a tanárok fizetése az infláció miatt 31 százalékot veszített értékéből az elmúlt öt évben, ezt alig pótolja a mostani emelés, “de ha a béren kívüli juttatások, a túlórapénz és az egyes önkormányzatok által korábban folyósított juttatások elvesztését is számításba vesszük, akkor még mínuszban is lesznek a pedagógusok”.
Dúró Dóra (Jobbik) országgyűlési képviselő közleményében azt írta: a Jobbik úgy véli, Balog Zoltán bejelentésével bebizonyosodott, hogy a Fidesz-kormány nem képes tartani a pedagógusoknak tett ígéretét, és a növekedő terhekkel arányban nem tudja bevezetni a tervezett, teljes béremelést.
Több szervezet, az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Szülői Közösségek Egyesülete is üdvözölte a pedagógusbér-emelésről szóló bejelentést.
A Történelemtanárok Egylete viszont “óvatos kivárással” viszonyul az őszi béremeléshez és azt is kiemeli, hogy nőni fognak a tanárok feladatai.
Gyertyás János, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökségi tagja azt közölte: kiszámíthatónak, biztosnak kell lennie a szakmának, hogy a tanárok ne vállaljanak másodállásokat. Szerinte a kiszámíthatóság megteremtése után a stabilitást kell elérni, hogy a mostani fiatalok számára újra vonzóvá tegyék a pedagógus pályát.
facebook:
0 Komment