A Rendőrség felkészülten várja a telet

A Budaörsi Rendőrkapitányság felkészült a téli időjárásra és ezzel összefüggésben intézkedéseket vezetett be. Különös figyelmet fordítva az egyedül élőkre, a közterületen élő hajléktalan személyekre, valamint a téli hideg következtében fenyegető veszélyhelyzetek megelőzésére.

 

A szolgálati gépjárművek téli felkészítése is megtörtént: fagyálló, téli- gumiabroncsokkal és szélvédő mosófolyadékkal ellátva használják. Extrém időjárási viszonyok bekövetkezése esetén terepjáró áll az állomány rendelkezésére.

 

Emellett a rendőrség felveszi, valamint továbbra is tartja a kapcsolatot a katasztrófavédelem szerveivel, karitatív szervezetekkel, hajléktalan szállók vezetőivel, önkormányzatokkal, különböző társadalmi- és civil szervezetekkel, különösen a polgárőr szervezetekkel és közterület-felügyelet dolgozóival az együttműködésből adódó feladatok zökkenőmentes végrehajtása érdekében.

 

Előzetes felmérés készül arra vonatkozóan is, hogy extrém időjárási viszonyok következtében (pl.: elzárt települések) a rendőrség munkájának segítésére milyen technikai eszközök, járművek állnak rendelkezésükre.

A körzeti megbízottak az elhagyatott, ritkán lakott külterületi részeken élő személyekkel kapcsolatot tartanak, és tájékoztatást adnak a legközelebbi rendőri szerv elérhetőségéről, az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről. Fontos, hogy az ilyen területeken élők tájékozódjanak a rendelkezésükre álló élelmiszer, illetve fűtési tartalékaikról.

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ezúton is felhívja a közlekedésben részt vevő autósok figyelmét, hogy:

 

  • elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése
  • évszaknak megfelelő, jó állapotú gumiabronccsal közlekedjenek
  • jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék, a fagyálló használata elengedhetetlen
  • mindent tegyenek meg a megfelelő láthatóság érdekében
  • Úgy állítsák be a lámpákat, hogy a szembejövőket ne vakítsák el.
  • ügyeljenek a tiszta lámpabúrára (a kosz jelentősen ronthatja a fényerőt)
  • ködlámpát ne használjanak indokolatlan körülmények között
  • sebesség időjárási viszonyokhoz igazodó megválasztása a biztonságos megállás egyik alapfeltétele.

 

Emellett a Budaörsi Rendőrkapitányság felhívja minden állampolgár figyelmét, hogy lehetőségük szerint:

 

  • Látogassák közeli, és távoli hozzátartozóikat, magányosan élő családtagjaikat, szomszédjaikat, ismerőseiket különösen, ha azok idősek, egyedülállóak
  • Ellenőrizzék, hogy idős szüleiknek van-e elég tüzelője, megfelelően működnek-e a fűtési rendszerek
  • az utcán lévő hajléktalanokra is figyeljenek
  • Ne hagyják magára az utcán fekvő embereket

 

Ebben az időszakban megnő a kihűlés okozta halálesetek száma, ezért kérünk mindenkit, aki ilyen esettel találkozik, veszélyeztetett személyről van tudomása tegyen bejelentést, hívja a Budaörsi Rendőrkapitányság 06-23-505-400 telefonszámát, vagy az ingyenesen hívható 112-es,107-es rendőrségi hívószámok valamelyikét .

 

Tegyünk együtt egymásért!

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.