Az épületek energiahatékony felújítását szorgalmazza a Társaság a Lakásépítésért Egyesület
- Budaörsi Infó
- 2012 november 11.
A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) 12 szakmai szervezet nevében küldött levelet valamennyi parlamenti képviselőnek, amelyben a lakások és a középületek energiahatékony felújításának támogatását kérték – közölte a TLE.
Azért fordultak a képviselőkhöz, mert az EU fórumain jelenleg is tart a 2014 és 2020 közti közösségi költségvetés előkészítése, amelyhez prioritásokat adhatnak a tagállamok is. A magyar építőiparosok az operatív programokban szeretnék szerepeltetni az épületek energiahatékony felújítását.
A levél melléklete kiemeli: a lakásépítések, felújítások élénkítésére, a hazai építési ágazat mélyrepülésének megállítására feltétlenül szükséges az építési szektorba európai uniós pénzeket bevonni. Megfelelő uniós szabályozás és hazai felkészülés esetén Magyarországon meg lehetne teremteni az épületek energiahatékony korszerűsítésének – illetve építésének – hosszú távú, kiszámítható finanszírozását.
A lehetőségek közé sorolják, hogy az uniós fejlesztési alapok – elsősorban az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – forrásai nyíljanak meg a lakásberuházások, és az energiahatékonysági beruházások előtt. A visszatérítendő forrásokból lehetőség nyílhat egy bérlakás fejlesztési alap létrehozására is.
Az EIB által meghirdetett 120 milliárd eurós hitelkeretből pedig kedvező kamatozású, forint alapú, hosszú futamidejű kölcsönt lehet folyósítani energiahatékony építési beruházásokra.
A program elindításához szükséges az is, hogy az Európai Bizottsággal novemberben kezdődő egyeztetéseken, valamint az uniós rendeletekkel kapcsolatos tárgyalásokon a lakásépítés és az energiahatékony építés témája kellő hangsúllyal és előkészítettséggel szerepeljen – áll a képviselőknek írott levélben.
MTI
facebook:
0 Komment