Lovas járőröket vetnek be a törökbálinti erdőkben

Lovas járőrök segítségével igyekeznek megfékezni a jövőben a Törökbálint környéki erdőkben tapasztalt visszásságokat – erősítette meg a város honlapján olvasható információt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfő este az MTI-nek.

 

Kovács Viktória közlése szerint a helyiek, illetve a törökbálinti rendőrőrs megbízott vezetőjének kérésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) két lovas járőrt biztosít, akik heti, kétheti rendszerességgel járják majd a város környéki erdőket.

A torokbalint.hu egyebek mellett azt írta: a lovas ellenőrzésre azért van szükség, mert egyre több az illegális szemétlerakókról, szabálytalan tűzrakóhelyekről, esténként nagy robajjal terepmotorozókról szóló bejelentés, ősztől pedig rendre megjelennek az engedély nélkül “dolgozó” favágók és a fatolvajok is. Ezeket az eseteket (már csak a terepviszonyok miatt is) gyalogos vagy autós járőrözéssel lehetetlen megelőzni, felderíteni.

Az ORFK két járőrét a törökbálinti városőrség, valamint az önkormányzat egy-egy gyakorlott, kiváló helyismerettel rendelkező lovasa kíséri, figyelmüket főként a Nagyerdőre, az Anna-hegyre, a Tétényi-fennsíkra, valamint a Petőfi- és a Virág tanyára összpontosítják majd – olvasható a város honlapján.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.