MSZP: “narancssárga cédulás választásokat” akar a Fidesz

Az MSZP szerint a Fidesz “narancssárga cédulás választásokat” akar megvalósítani a választási feliratkozás bevezetésével, amivel a demokratikus jogaik gyakorlásától akarják távol tartani az embereket.

 

Török Zsolt, a szocialisták szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kormány már megbukott, csak még nem voltak választások, vagyis bár a Fidesz “narancssárga cédulás” voksolást akar, mégis “piros lapot kapnak majd a választóktól 2014-ben”.

Hozzátette, a fideszes politikusok a rossz kormányzásuk miatt félnek a választóktól, hiszen ígéreteik vagy nem valósultak meg, vagy éppen azok ellenkezője következett be: a huszonhat hónap alatt huszonhat új adót vezettek be, a csökkenő bérek mellé pedig növekvő árak társultak. Török Zsolt szerint a kormányoldal ezért vezetne be egy olyan, az adófizetőknek drága, ráadásul “jogkorlátozó” választási intézményt, amellyel a szavazók számát csökkentenék.

Az MSZP szóvivője jó lépésnek nevezte ugyanakkor a kormánybiztosok kedden folytatódott felmentéseit, ám azt szerinte miniszterek és államtitkárok menesztésével kellene folytatnia Orbán Viktornak. “Túl kicsi a sorcsere, miniszterelnök úr, hiszen lehetne folytatni” – fogalmazott Török Zsolt, majd hozzátette, “igazából egy lépés hiányzik még: a lelépés, miniszterelnök úr!”.

Azt mondta: a kormánybiztosok felmentései nem szorulnak magyarázatra, mivel például Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott hivatali ideje alatt hárommillió magán-nyugdíjpénztári tag vagyonát “tőzsdézte el” a kabinet, az elszámoltatásért felelős Budai Gyulának pedig “fizetnie is kellett az ártatlanul meghurcolt embereknek”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.