Hivatalosnak tekinthető: mégsem voltak magyarok a Titanic fedélzetén

Hivatalosan is kiderült, hogy sem magyar túlélője, sem magyar áldozata nem volt a Titanic tragédiájának, a hajó utasai és személyzete között nem volt magyar nemzetiségű.

 

Elter Tamás tengerbiológus, az első magyar Titanic-expedíciót szervező The Explorer Society Alapítvány alelnöke elmondta az MTI-nek, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia londoni konzulátusa 1912. április 28-án kelt és a közös külügyminisztériumnak címzett feljegyzésében 33 magyar utasról tesz említést, a benne szereplő “magyar” megjelölés azonban nem az áldozatok nemzetiségére, hanem állampolgárságára vonatkozott. Valamennyien horvát és bosnyák nemzetiségűek voltak.

A tengerbiológus megvizsgálta az összes olyan fellelhető forrást, amely hivatalosan is megemlíthette a Titanic magyar utasainak nevét. Átnézte az Encyclopedia Titanica összesített utaslistáját, valamint az 1912. április 10-i southamptoni, cherbourgi és az egy nappal későbbi queenstowni beszállólistákat. Kutatásához az RMS Carpathia fedélzetére mentett és New Yorkban kiszállt utasokról készült kimutatásokat is felhasználta. Áttekintette a vízbe veszett, ismeretlen áldozatok személyazonosításáról készített jegyzéket és személyesen beszélt Lengyel Árpád unokájával, a Titanic túlélőit elsőként ellátó Carpathia magyar hajóorvosának leszármazottjával. Az unoka megerősítette, hogy nagyapja abban az öt írásbeli forrásban, amely a Titanic katasztrófájával kapcsolatban tőle fennmaradt, egyetlen magyar túlélőt sem említ.

A The Explorer Society Alapítvány a kutatásokból kiderítette, hogy a magyar forrásokban túlélőként számon tartott személyek – Kisik Antal és felesége, Hoffer Lujza, Reischl Mátyás, Cirbusz Géza, Horváth Dénes, Veress Zoltán és felesége, valamint Baghy Irma – sem a White Star Line egyetlen utasjegyzékén, sem pedig a Carpathia fedélzetére felvett megmentettekről készített listán nem szerepelt. Egy 1913-ból származó kaposvári hatósági iratban Titanic-áldozatként szerepelő Simonyi Gizella neve szintén nem lelhető fel az áldozatokról készített egyetlen korabeli dokumentumban sem – részletezte Elter Tamás.

Reischl Mátyás, aki – állítólag – a Titanic egyetlen magyar alkalmazottjaként a luxusgőzös elsőosztályú éttermében szolgált pincérként, a hajó munkaszerződéseiben és fizetési jegyzékén sem szerepel. Részletesen átkutatták a Titanic első-, másod- és harmadosztályú éttermeiben szolgáló alkalmazottak, a szobapincérek és stewardok listáját is. “Reischl vagy akár csak hasonló nevű alkalmazott nevével azonban nem találkoztunk” – jegyezte meg.

“Semmi bizonyíték nem utal arra, hogy akár egyetlen magyar nemzetiségű honfitársunk is utazott volna a Titanicon” – szögezt le Elter Tamás.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.