Országvédelmi akcióterv – Lázár nem támogatja, hogy kizárják a képviselőket a végtörlesztésből

Nem támogatja Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt az MSZP-s módosító indítványt, amely a devizahitelek fix árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztésének lehetőségéből kizárná az országgyűlési képviselőket és az állami vezetőket.

Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke hétfőn az MTI-nek azt mondta: az MSZP elnök-frakcióvezetője, Mesterházy Attila által készített javaslatot Lázár János nem módosító indítványnak tartja, mert annak indoklása sokkal inkább a szocialisták “pártkiáltványának” tekinthető, amely “méltatlan a téma súlyához”. Így a Fidesz frakcióvezetője a szocialisták indítványát nem támogatja, azt nem írta alá – tette hozzá a sajtófőnök.

Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján közölte, azt várja, hogy Lázár János is csatlakozzon az említett módosító javaslathoz. Az MSZP elnök-frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy miután múlt szerdán azt javasolta, képviselők ne kérhessék a végtörlesztést, Lázár János támogathatónak nevezte az elképzelést. A miniszterelnök viszont egy interjúban elmondta: azt tartja helyesnek, ha a képviselőket semmiféle előjog nem illeti meg, de hátrányos megkülönböztetés sem éri őket. Mesterházy Attila ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ha a fideszes frakcióvezetővel közösen nyújtanák be a képviselőket kizáró módosító javaslatot, az jó alkalom volna, hogy Lázár János “azt tegye, amiben hisz, és ne azt, amit a főnöke elvár tőle (…), bizonyíthatja, hogy nem fél ellentmondani Orbán Viktornak”, és tudja, mi a helyes ebben a helyzetben.

Comments Closed