Schmitt Pál a kettős állampolgárság felvételére bátorította a clevelandi magyarokat

Éljenek a kettős állampolgárság lehetőségével – erre bátorította vasárnap Clevelandben az ott élő magyarok képviselőit Schmitt Pál köztársasági elnök, aki az ohiói városban megkoszorúzta Mindszenty József bíboros szobrát a főpapról elnevezett téren.

“Mindszenty mindig azt hangoztatatta, hogy a magyarok számára a szabadság a legfontosabb és ebből egy jottányit sem engedett” – mondta az elnök. Rámutatott, hogy Magyarországon azóta “kedvező a csillagok állása” és a magyar kormány már a legelső intézkedéseivel lehetővé tette, hogy ne csak lelkileg és kulturálisan, de a kettős állampolgárság intézményén keresztül jogilag is egyesüljön a nemzet.

A köztársasági elnök jelenlétében szerdán egy tucatnyian tették le csoportosan a magyar állampolgársági esküt a clevelandi Magyar Örökség Múzeumában. Az ünnepélyes szertartáson az államfő elmondta, hogy eddig mintegy 100 ezren éltek a kettős állampolgárság felvételének lehetőségével és megköszönte mindenkinek, aki így döntött.

“Ezáltal mi, magyarok nem leszünk ugyan többen, de erősebb lesz közöttünk kötődés” – jelentette ki Schmitt Pál.

A köztársasági elnök, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakára érkezett az Egyesült Államokba, örömét fejezte ki, hogy a tengerentúli látogatását amerikai magyarokkal való találkozókkal kezdhette. Schmitt Pál clevelandi programjai befejeztével hétfőtől vesz részt a világszervezet égisze alatt tartandó tanácskozásokon, s pénteken szólal fel a Közgyűlésben. A hét elején New Yorkba érkezik Martonyi János külügyminiszter is.

Comments Closed