Hitelkiváltás a lakás értékesítésével

Az Otthon Centrum szakértői szerint a devizaalapú hitelek rögzített árfolyamú végtörlesztési lehetőségének törvénybe iktatása esetén sokak számára alkalmazható eljárás lehet, hogy a deviza hiteles tulajdonos a lakása eladásával törleszti a kölcsönt, majd a vételárból fennmaradó pénzt önerőnek használva, másik lakást vásárol, de most már forint alapú kölcsönre.

Az ingatlan értékesítési hálózat számítása szerint egy átlagos fővárosi lakásra felvett svájci frank hitelét végtörlesztő adós, ha a lakását eladva, 180 forintos frank-árfolyamon törleszti a piaci 240 forintos árfolyam helyett a kölcsönét, akkor 3,9 millió forint előnyhöz jut.

Számításaik szerint, ha valaki 2007-ben vásárolt egy 45 négyzetméteres, kétszobás átlagos budapesti lakást, akkor az 13,3 millió forintba került. Amennyiben most eladja a tulajdonosa, a reális piaci ára 12,4 millió forint lesz. A tulajdonosnak a lakás megvásárlására 40 százalékos önerő mellett 2007-ben nyolcmillió forintot biztosító svájci frankkölcsönt kellett felvennie, hét százalékos kamattal, 20 évre 156 forintos árfolyam mellett. A jelenlegi piaci – 240 forintos svájci frank – árfolyam mellett a tőketartozása 11 millió forintra nőtt, tehát az ingatlan értéke és a tőketartozás között 1,4 millió forint van csupán, az ingatlan értékesítése után, szinte semmilyen mozgástere nem maradna a tulajdonosnak.

Ezzel szemben a kedvezményes végtörlesztés esetén a tőketartozás 8,2 millió forintra csökken, vagyis 3,9 millió forint maradna a tulajdonos zsebében a devizahitel visszafizetése után. Ez az összeg – az elvárt jövedelemi helyzet, a jó hitelképesség és a megfelelő fedezet esetén – elegendő önerőt jelenthet egy 8,2 milliós, piaci kamatozású forinthitel felvételére, amiből egy hasonló ingatlant vásárolhat.

A példában a svájci frank alapú hitel elmúlt havi törlesztő részlete – a jelenlegi árfolyamon – 93.434 forint volt. Ha ezt az adós kiváltja egy 16 éves futamidejű, 8,2 milliós, 10 százalékos kamatozású forinthitellel, akkor havonta csak 86.068 forintot kellene fizetnie, és megszabadulna az árfolyam ingadozásának kockázatától.

Comments Closed