A privatizációs szerződések teljes felülvizsgálatát kezdeményezi a Szociális Unió

Az 1989 óta megkötött mintegy 1700 privatizációs szerződés teljes átvizsgálását, “leltárazását” akarja elérni a Szociális Unió – mondta el Szili Katalin, a szervezet elnöke, független országgyűlési képviselő csütörtökön Kabán.

A politikus a bezárt kabai cukorgyárnál tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: elsősorban a magánosításkor vállaltak – foglalkoztatási és járulékfizetési, valamint hazai beszállítók alkalmazására vállalt kötelezettségek – ellenőrzése és az esetleges hiányosságok “bevasalása” a céljuk, végeredményben pedig a foglalkoztatás növelése.

Mint mondta, májusban már beterjesztette kezdeményezését a parlamentnek, de ha ezt nem veszik napirendre, népi kezdeményezésként, aláírásgyűjtéssel érnék el céljukat. A kezdeményezés sikerre viteléhez ötvenezer támogató aláírásra lesz szükségük, a szignók gyűjtését pedig csütörtökön Kabán megkezdték.

Szili Katalin emlékeztetett: statisztikák szerint Magyarországon mintegy 300 ezer ember teljesen kiszorult a munka világából, de a lakosság 35 százaléka – közte 850 ezer gyerek – az átlagjövedelem 60 százalékából él. Helyzetük részben összefügg a magyar agrárium sorsával is, hiszen a magyar élelmiszeripar sínylette meg legjobban a rendszerváltozás óta eltelt időszakot – fogalmazott.

Bányász Róbert Sándor, aki a szervezet jelöltjeként indul október 2-án a Hajdú-Bihar megyei 6-os körzet időközi országgyűlésiképviselő-választáson elmondta: a cukorgyárban ma nincs termelés, nincsenek munkahelyek és nincs iparűzési adó bevétele a helyi önkormányzatnak. Felelőtlenül és átgondolatlanul történt meg a gyár privatizációja – hangoztatta.

Szerinte nemcsak az itt dolgozó négyszáz fő sínylette meg a gyár bezárását, hanem 8-10 ezer ember közvetetten is nehezebb helyzetbe került. Megítélése szerint az ehhez hasonló ügyletek miatt is van szükség a szerződések utólagos felülvizsgálatára.

Bányász Róbert Sándor az MTI kérdésére elmondta: állami beavatkozást várnak a helyi cukorrépa-termelők támogatására. Szerinte szövetkezeteket kell létrehozniuk a gazdáknak és állami szerepvállalással kell újraindítani a termelést, nem pedig külföldi befektetőre várni. Szili Katalin ehhez hozzátette: az Európai Unió cukorra vonatkozó kvótarendszere mindenképp felülvizsgálatra szorul.

Comments Closed