Kormányülés – Jövedékiadó-emeléssel és többlet áfabevétellel foltozná a kormány a költségvetési lyukat

Négy tétellel – köztük jövedékiadó-emeléssel, az adóbeszedés hatékonyságának növelésével és az államigazgatási beszerzések leállításával – “foltozná be” a kormány azt a 100 milliárd forintos lyukat, amely az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt keletkezett.

Ezt Matolcsy György jelentette be a kormány kétnapos kihelyezett ülése után, kedden Lovasberényben. A nemzetgazdasági miniszter azt is elmondta, hogy idén és jövőre 2 százalékos gazdasági növekedésre számít a kabinet.

Matolcsy György közölte: növelik az adóbeszedés hatékonyságát, és ebből 40 milliárd forintos többlet áfabevételre számítanak. További 40 milliárd forint megtakarítására készül a kabinet idén az államigazgatásra vonatkozó teljes – eredetileg a jövő évre tervezett – beszerzési stop miatt.

Ezen kívül 50 százalékkal emelik a játékadót, 7 százalékkal a dohánytermékek, 5-tel az alkoholos termékek, 50-nel az aromázott szeszesitalok jövedéki adóját, míg a gázolajét 97 forintról 110 forintra – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter, hozzáfűzve, hogy ebből összesen 10 milliárdos többletbevételt várnak az év utolsó két hónapjában. A játékadó és a szeszesitalok jövedéki adójának emelése 1-1 milliárd, a dohánytermékek jövedéki adójának növelése 5 milliárd, a gázolajé 3 milliárd forintot hozhat, a benzin jövedéki adója nem változik – részletezte.

A gazdasági növekedés mértéke miatt keletkezett százmilliárdos költségvetési lyuk “befoltozásához” további 10 milliárd forintot a nyugdíjrendszer átalakításával állami kézbe került részvények osztalékából fedezne a kormány.

Mindez ahhoz szükséges hogy 3 százalék alatt maradjon a hiány, “ezzel biztonságba helyeztük Magyarország 2011-es költségvetését” – ismertette Matolcsy, megjegyezve: “nem változtatunk, jottányit sem térünk el a magyar gazdaságpolitika irányától”.

A tájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter azt is elmondta, hogy idén és jövőre 2 százalékos gazdasági növekedésre számít a kormány. Megjegyezte ugyanakkor, hogy készítenek olyan prognózist is, amely 2,8 százalékos növekedéssel számol jövőre, ha “valami egészen csodálatos” változás történik a világgazdaságban. Szerinte azonban az eurózónában és az uniós tagállamokban “egészen valószínűtlenné vált” a dinamikus gazdasági növekedés, csak 1-2 százalékos bővülés várható.

Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jövő évi növekedésére vonatkozó kormányzati előrejelzés óvatos becslés, amivel ő “nincs kibékülve”. Hangsúlyozta, akkor lesz elégedett a gazdaságpolitikával, ha – bár a világon lassul a gazdasági növekedés – Magyarország képes lesz magas növekedésre. “Ezen még dolgoznunk kell, mert ez olyan mutatvány, amelyre ebben a pillanatban nincs példa Európában” – fogalmazott.

A devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban Orbán Viktor megerősítette, hogy a szerdán kezdődő háromnapos Fidesz-KDNP-frakcióülésen újabb, “a kormány eddigi döntésein túllépő” javaslatokat tehetnek a képviselők. Mint mondta, úgy készül, hogy a “népi elégedetlenségnek hangot adó” képviselőkkel fog találkozni, akik “mindenfajta igényeket, javaslatokat vagy követeléseket fogalmaznak meg, amelyeket Matolcsy miniszter úrral nekünk pénzügy-politikai szempontból értelmes keretek közé kell szorítanunk”.

A kormányfő izgalmas kérdésnek nevezte, hogy van-e a parlamentnek vagy a kormánynak lehetősége arra, hogy polgári jogi alapon létrejött hitelszerződésekbe kívülről beavatkozzon, ha az érintett felek vagy valamelyikük azzal nem ért egyet.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Unió bíróságának döntése miatt az államnak idén még mintegy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetnie a vállalkozásoknak, a miniszterelnök elmondta, hogy erről a problémáról vasárnap tárgyal a kormány. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez más megközelítésben jó hír, mert bár van költségvetési vonzata, “ez a pénz az emberekhez, a vállalkozásokhoz kerül”.

Orbán Viktor elmondta, hogy a hétfői és keddi kormányülésen a 2012-es költségvetés “nagyon nehéz kérdései közül” is megvizsgáltak néhányat. Szavai szerint lényeges, hogy az állam gazdálkodásának jövőre is az államadósság csökkenését kell eredményeznie, “miközben a középosztályt megerősítjük”. “Ezért nem lépünk vissza abból a politikából, amelynek az a lényege, hogy az embereknek legyen munkája, legyen minél magasabb fizetésük, és a bérükből minél több maradjon náluk, ez a mi politikánknak az értelme” – magyarázta.

Hozzátette: céljuk az is, hogy a következő évben “a legalul lévő emberek”, azok, akik a legkevesebb pénzből élnek, előrébb juthassanak, kinyíljon előttük a középosztály felé vezető út kapuja, például a bérpótló juttatás összegének mintegy dupláját garantáló közmunkaprogramok révén.

Comments Closed