Pintér: provokáció történhetett az Országház előtt

Pintér Sándor szerint nem zárható ki, hogy provokáció történt a rendvédelmi dolgozók pénteki budapesti tüntetésén. A belügyminiszter a nemzetbiztonsági ülésen azt mondta: vizsgálni kell, hogy az Országház előtti demonstráción történt-e provokáció, megítélése szerint ugyanis “nem egyértelmű, hogy provokációmentesen történtek a dolgok”.

A fideszes Németh Szilárd felvetésére, amely szerint nem rombolja-e a rendőrség tekintélyét, hogy tagjai a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez tartozókkal együtt tüntettek, áttörték a kordont és “be akarták törni a Parlament kapuját”, a miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy a demonstráción nem csak a rendvédelmi állomány tagjai vettek részt, és ez “diszharmóniát eredményezett”.

Hangsúlyozta, hogy a törvénysértőkkel szemben – így azokkal a tűzoltókkal szemben is, akik a korábbi rendvédelmi tüntetésén tűzcsapokat nyitottak ki az Andrássy úton – a felelősségrevonásnak meg kell történnie.

Pintér Sándor kiemelte: bízik a rendőrökben, abban, hogy hűek maradnak esküjükhöz. A rendvédelmi dolgozók tüntetését sosem biztosította a rendőrség, a törvények betartásáról a szervezőknek és a résztvevőknek kellett gondoskodniuk, és az esetek nagy többségében ezt meg is tették, “jelentős, helyrehozhatatlan rendbontás” nem történt – tette hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.