Budaörs – Képviselő-testületi ülés: Adok-kapok egyetértésben

(Budaörs – 2013. május 16., Budaörsi Infó) Budaörs Város Képviselő-testülete újabb ülést tartott május 15-én, ahol számos aktuális és kiemelten fontos napirendi pontról döntöttek képviselőink. Az ülésről összességében elmondható, hogy az eddig megszokott véleménykülönbségek helyett most szokatlan, megfontolt konszenzus uralta a tárgyalás menetét. Az órákig tartó megbeszélésen most sem volt hiány sem humorban, sem pedig építő jellegű vitában. Wittinghoff Tamás polgármester a napirendi pontok tárgyalása előtt ismertette a hallgatósággal az őt ért vádakkal kapcsolatos bírósági folyamat kimenetelét is.

 

 

 

A május 15-én tartott képviselő-testületi ülés kezdő szakaszában Czuczor Gergely kinyilvánította köszönetét a gyermeke születésére kapott gratulációkra. Budaörs város képviselői közel ötven napirendi pontot tárgyaltak, melyeknek többségéről egyhangú igennel döntöttek. A napirendi pontokat és azok részletes tartalmát olvasóink megtalálják a budaors.hu oldalon. A Budaörsi Napló végül mégis megkapta a város támogatását, mellette az Új Lap és a Buda Környéki Televízió támogatásáról is pozitívan döntött a képviselő-testület.

 

 

Fideszes aláírásgyűjtés a Budaörs Fesztivál programja alatt

 

Laczik Zoltán nehezményezte, hogy kulturális program keretén belül is gyűjtött aláírást a helyi Fidesz. Felszólalásában elmondta, hogy a “településen is aláírást gyűjt a Fidesz és az MSZP, két különböző okból, egyrészt a rezsicsökkentés, másrészt pedig – az MSZP részéről – az alapvető élelmiszerek áfájának 22%-os csökkentése érdekében. Azt gondolom azonban, hogy nem mindegy, hogy ez az aláírásgyűjtés hol, mikor és milyen módon történik. Sajnos elég sok panaszt, bejelentést, észrevételt kaptunk a Budaörsi Fesztiválon, illetve utána is amiatt, hogy a fesztivál rendezvényei alatt a Fidesz kitelepült az adott helyszínekre, és aláírásokat gyűjtött szombati napon a főutcán a szabadtéri rendezvényeken; vasárnap pedig a sportcsarnok előtt, a Verdi “Requiem” előadást megelőzően. Mi a magunk részéről tartózkodtunk attól, hogy városi rendezvényen bármilyen politikai tevékenységet folytassunk. A magam részéről szeretném javasolni Török Czene István úrnak, hogy üljünk le akár ketten, akár más pártok képviselőivel közösen, és beszéljük meg, hogy városi rendezvényeken – amelyek részben vagy egészben közpénzből valósulnak meg –, ne gyűjtsünk aláírásokat. A közpénz természete olyan, hogy abba valamennyi adófizető polgár pénze benne van világnézettől, pártállástól függetlenül.” Laczik Zoltán mszp-s képviselő javasolta, hogy a helyi képviselők politikai tevékenységet ne folytassanak a budaörsi városi rendezvényeken.

Wittinghoff Tamás polgármester megjegyezte, hogy neki is jelezték a lakók, “érdekes módon mindkét oldalról, most személyeket nem szeretnék semmilyen helyzetbe “belekompromittálni”. Budaörs város polgármestere elmondta, hogy az ilyen jellegű rendezvényeken folytatott politikai tevékenységet és aláírásgyűjtést ő sem tartja helyesnek. “Egyfelől erkölcsileg, másfelől pedig jogilag is rendkívül aggályosnak tartom”, majd azt is hozzátette, hogy “az előadókkal szemben is tiszteletlenség” az ilyen jellegű fellépés, mivel sok fellépő szerződésében az is benne foglaltatik, hogy nem lépnek fel olyan rendezvényen, amely politikai tartalommal bír(hat).

Török István fideszes alpolgármester napirend előtti felszólalásában reagált Laczik Zoltán képviselő javaslatára: “megfontolandó, megbeszéljük a képviselő kollégákkal ezt a javaslatot. Valóban két párt gyűjt Budaörsön aláírásokat, mi magunk részéről, amikor az aláírásgyűjtés országos akciója elkezdődött, akkor a rendőrségen bejelentettük ezt az akciónkat a város frekventált közterületeire. Így arra a napra is volt érvényes engedélyünk, bejelentésünk, ezzel együtt sajnos a két fidelitas-os ifjú kolléganő, akik ott standoltak azért húzódtak beljebb, a színpad közelébe, mert a gyalogos forgalomtól az eredeti hely nem bizonyult megfelelőnek. Ezt én is szerencsétlennek tartom, hogy ott a színpad közelébe, a főút közepére behúzódtak; ezért, ha ez zavart valakit, elnézést kérek.”

 

 

Napirend előtti felszólalásokban is sok izgalmas témát érintettek a képviselők

 

Kálóczi Imre képviselő tolmácsolta a lakók panaszait, hogy mióta új üzemeltetője van a Budaörsi Temetőnek,  azóta be van zárva a WC, így a hozzátartózójuk sírjához látogatók nem tudják használni az illemhelyiséget. A fideszes képviselő a városban tátongó kátyúk betömése kapcsán is javaslatot tett, valamint felhívta a Hivatal figyelmét a Frankhegyi árkokban található illegális szemétre is.

Sánta Áron képviselő kérte, hogy a Szabadság út–Szellő utca kereszteződésében a sövényt szüntessék meg, mert beláthatatlan a kereszteződés.

Stifft Nándor arról tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a képviselő-testület úgy döntött, hogy “május elsejétől a budaörsi helyi járatok, tehát a 288 és a 289-es járatok feladatát új szolgáltató látja el. Április 27-én kezdték meg ők a tevékenységüket.” Stifft Nándor felszólalásában kifejtette véleményét a szolgáltatóval való elégedettségéről is. Lőrincz Mihály beszámolt egy lakossági panaszról, miszerint a Törökugrató térségéből, az 1-es iskolához nagyon rossz ütemben érkeznek a buszok. “Vagy nagyon korán érkezik a gyerek számára, vagy pedig úgy, hogy már nem tudnak beérni a csengetésre.” Majd azt is kiemelte, hogy azóta már beszéltek a kft vezetőségével, és már módosítottak is a menetrenden, így az iskolásokhoz igazították a közlekedő járatokat.

Császárné Kollár Tímea képviselő asszony a Játékszínt érintő vezetőváltással kapcsolatban fogalmazta meg kérdését: “a Budaörsi Önkormányzat, mint fenntartó részéről ki koordinálja a jogszerű átadás-átvétel folyamatát? Tehát van-e olyan személy, vagy személyek, akiknek ez a feladata, felelőssége, hogy rendben bonyolódjon le a folyamat – a két igazgató közötti megbeszéléseket is beleértve természetesen.”

 

 

A budaörsi balesetről: “Ha valaki a zebra előtt a fék helyett a gázra lép, akkor azért a zebrát ne szüntessük meg…”

 

Leipán Tibor is gratulált Czuczor Gergelynek gyermeke születéséhez, majd kitért a múlt hétvégén történt közlekedési balesetre. Elmesélte, hogy akkor “sajnálatos módon a gépjármű vezetője a fékpedál helyett a gázra lépett rá, így az épület ablakában landolt az autó. Ez azért is veszélyes, mert ez egy olyan helyiség, ahol gázkazán és palackok is voltak, tehát ha csak egy méterrel megy tovább” a gépjármú, akkor súlyosabb következményekkel is járt volna a baleset. Leipán Tibor arra kérte a Hivatalt, hogy az ottani parkoló kialakításán változtasson, “ne merőlegesen álljon a lakóépületekre, hanem hosszában, a házakkal párhuzamosan épüljön ki a parkolórendszer.”

Lőrincz Mihály irodavezető úr szakmailag így világította meg az esetet: “mindenre azért nem lehet felkészülni, ha valaki a zebra előtt a fék helyett a gázra lép, akkor azért a zebrát ne szüntessük meg. Szegélyt építünk, tehát szegélyen keresztül kell ugratni, hogyha valaki ilyen fatális tévedésbe esik. Ha párhuzamos parkolást választunk, akkor lényegesen kevesebb parkolóhely marad.”

 

 

 

Wittinghoff Tamás: “az az állítás, mely szerint ellenem folyt a nyomozás, annyira hazug volt, hogy a jegyzőkönyvben nemcsak hogy a nevem, de még a tisztségem sem szerepelt”

 

Wittinghoff Tamás a két ülés közötti időszak szokásos összefoglalójában, eseménymustrájában kitért az őt ért korábbi vádak bírósági kimenetelére is.

Az áprilisi ülés óta Budaörsön történt események, programok ismertetése mellett kitért arra is, hogy “április 12-én végre pont került egy ügy végére. Ami nem mindenki számára lesz örömteli… Nevezetesen az történt, hogy 2010 kampányidőszakában, amikor még olyan feltételezések is voltak, hogy esetleg országgyűlési választásokon is elindulok, bár eszem ágában nem volt. Csenger-Zalán Zsolt a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselője Nagy Tamással karöltve a Városházán – egyébként törvénybe ütköző módon – tartottak egy politikai sajtótájékoztatót, ahol azt sikerült elmondaniuk, hogy a város polgármesteri hivatala törvénytelenül fizetett ki milliárdokat, és többek között velem szemben is büntető eljárás és nyomozás van folyamatban mindenféle gyalázatos ügyekben, amiből persze természetesen egy szó sem volt igaz. A magyar igazságszolgáltatásnak van egy furcsa fintora, hogy természetesen én annak idején azonnal az ügyészséghez fordultam, amelyik – hát nagyon meglepő módon – nem tett semmit, de aztán magánindítványként – nyilván a hivatal, meg a rám vonatkozó rágalmak helyretétele ügyében – bírósághoz fordultam. Majd sajtótájékoztatót tartottam, amikor a rendőrség és az ügyészség minden alapot nélkülözőnek tartotta az egyébként ismeretlen tettes ellen tett Nagy Tamás feljelentését. Amelyben nemcsak azt írták le, hogy az adott tárgyban, hanem semmilyen, az általuk vizsgált dokumentumok alapján semmiféle bűncselekménynek semmiféle gyanúja nem merült fel. Hozzáteszem , hogy az az állítás, mely szerint ellenem folyt a nyomozás, annyira hazug volt, hogy a jegyzőkönyvben nemcsak hogy a nevem, de még a tisztségem sem szerepelt, következésképpen az ügy ilyen “budaigyulás-nagytamásos” kreálmány volt, amiből már sokat láttunk ebben az országban.” Wittinghoff Tamás polgármester szerkesztőségünkhöz megküldött közleményében az üggyel kapcsolatos további részleteket is megtalálják olvasóink.

 

 

Összhang és kiegyensúlyozottság uralta a májusi képviselő-testületi ülést

 

Wittinghoff Tamás beszámolóját követően vette kezdetét a napirendi pontok tárgyalása, melynek kapcsán elmondható, hogy a képviselő-testület a legtöbb kérdésben egyhangúan döntött. Többek között megszavazták Budaörs Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetési rendeletének módosítását (2.), a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendelet módosítását (6.), a Budaörsi óvodák fenntartóváltásának előkészítését, az alapító okirat módosítását (11.), az 1924 BSC Labdarúgó Kft-vel kapcsolatos döntések meghozatala kapcsán Sánta Áron képviselőt delegálta a testület a kft. Felügyelő Bizottságába.(20.). Elfogadták a Budaörs Város Önkormányzat 3., illetve 10 éves csatornamű fejlesztési koncepcióját (24.). Hosszasan vitázott a budaörsi képviselő-testület a 26. napirendi pontról, melyben a “Tiszta Virágos Budaörsért 2013. “Pályázat Bíráló Bizottsága kijelölése és “Magyarország legszebb konyhakertje” program bemutatásról szavaztak. A TFVB és a PEB elutasította a programhoz való csatlakozást. Hosszas vitát követően a képviselő-testület 10 igennel a bizottsági döntést erősítette meg. A testület pozitívan döntött a Kőhegyi Kápolna felújításának támogatásáról is (31.), valamint a szociális-karitatív gyermeküdültetés támogatásáról (34.) is. Egyhangúan támogatták a civil szervezetek 2013. évi pályázatait is (35.), illetve a Régiség Búvár Egyesület támogatási kérelmét is a testvérvárosi gyermekek táboroztatására a Csíki Pihenőkertben (37.); továbbá az Idesüss – Budaörs Napja 2013 program megrendezéséhez is felszabadították a szükséges összeget a céltartalékból (38.). A Budaörsi Televízió működésének továbbfejlesztésőről (46.) is egyhangú igennel döntöttek a városatyák.

 

 

 

Végül a budaörsi jobboldali politikusok is úgy döntöttek, hogy támogatják a Budaörsi Napló kérelmét

 

Ezután a Budaörsi Napló kérelmének tárgyalása következett. Az ügyben elsőként Császárné Kollár Tímea kért szót: “Itt majd több nyomtatott sajtónak a támogatásáról – azt hiszem kettőről – is lesz majd szó. Természetesen mindenkiről feltételezzük, hogy a szakmai korrektség nevében készíti az időszaki kiadványokat, amelyeket piacra dob, vagy pedig ingyenesen szór. Én magam is támogatni fogom, majd nagyon kíváncsi leszek, hogy… konszenzus lesz-e vagy sem.”

Wittinghoff Tamás kifejtette, hogy “én azt az álláspontot foglaltam el, hogy ha a nagy múlttal rendelkező budaörsi írott médium megfelelő támogatást kap és a Budaörsi Tv is megkapja, akkor én a nyitott és minél szélesebb körű tájékoztatásban egyet tudok azzal érteni, hogy ugyanolyan feltételekkel – hogy a technikai eszközök az önkormányzat által megvásárolva, de rendelkezésre bocsájtva 0 forintért – a nem budaörsi szolgáltató rendelkezésére is álljon. A budaörsi Új Lapnál meg az a mondat azért, ami leíródott, hogy már nyolc szám megjelent – ettől úgy meghatódtam rögtön, hogy hú, de komoly történelmi múltja van.  Én azt gondolom, ha ez nem kétszer akkora összeg, mint a több évtizede működő újság, akkor tudok rajta gondolkodni. Mire oda jutunk, én azt kérem, hogy ezt fontolja meg az előterjesztő, mert valamilyen összeg nyilván szóba jöhet, de az nem reális, hogy ami nyolc hónapja van, szemben a másikkal, az kétszer annyit kapjon.  Ha egy reális összeg fogalmazódik meg, mire odaérünk, akkor szerintem  arról lehet pozitívan dönteni.”

Kálóczi Imre vette át a szót, aki a Budaörsi Naplóval kapcsolatban kifejtette, “hogy a mi frakciónk sok jót nem olvasott még magáról ebben az újságban, de alapvetően teljesen egyetértünk azzal, hogy ilyennek is kell lennie a piacon, és el tudjuk fogadni ezt az előterjesztést, mert valóban a kommunikáció sokrétű és mindenki másképp látja az adott ügyet. Mi szeretnénk jelezni, hogy ellentétben az elmúlt évekkel most ezt el tudjuk fogadni.”

 

 

A májusi ülésen Laczik Zoltán képviselő humora sziporkázott

 

Laczik Zoltán azzal folytatta, hogy “meglepetéssel hallottam képviselő asszonytól, hogy a napirend előtti felszólalásokból ő azt “hüvelyezte ki”, hogy melyik újság melyik oldalhoz köthető… érdekes, hogy miből vont le ilyen következtetést, én biztos nem tudtam volna ilyen következtetést levonni, de úgy látszik, hogy gondolatolvasó lehet, vagy táltos segítségét vette igénybe. Mindenesetre én azt gondolom, hogy a Budaörsi Napló a maga 22 éves teljesítményével azért igazolta azt, hogy összességében képes betölteni azokat a közszolgálati feladatokat, amiket elvárunk egy helyi újságtól. A másik lap még viszonylag új, én azt gondolom, hogy még a szerkesztési elveiket át fogják gondolni. Legalábbis ilyen tartalmú nyilatkozatok hangzottak el, hogy ők is közszolgálatiságra és kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekszenek, ha ez így lesz, akkor természetesen üdvözölni fogom. Azt gondolom, hogy adnék nekik egy megelőlegezett bizalmat, aztán hogyha ez nem teljesül, akkor nyilván át fogom én is gondolni a viszonyomat hozzájuk.”

Császárné Kollár Tímea nem engedte el füle mellett Laczik Zoltán képviselő “táltosos” megjegyzését: “csak figyeljen oda, hogy én mit szavazok, tegye azt, és akkor teljesen mindegy, hogy ezt nekem ki súgta. Viccet félretéve, én tudom, hogy a Budaörsi Napló több mint két évtizede végzi a tevékenységét, és volt olyan időszak, amikor igen nehéz anyagi helyzetbe került. Én függetlenül attól, hogy nyilván énvelem sem és a pártunkkal sem volt tele az újság, én azt gondolom, hogy szükség van rá; ne kerüljön ilyen helyzetbe, hogy meg kell szűnnie. Tehát támogathatónak tartom. De fönntartom azt, amit az elején mondtam, hogy tisztázni kell, hogy közszolgálatiságot várunk-e el, hogy az adott sajtóorgánumoktól mit várunk el a támogatás fejében.”

Filkey Péter is elmondta, hogy fontosnak tartja a helyi médiumok támogatását, “de a szerződéskötések előtt a szerződéseket látnunk kell, és erről konszenzussal döntsünk. Tehát fontosnak tartom, hogy jöjjön be a testület elé a szerződés, vagy a tervezet….Én arra gondoltam, hogy olyan szerződést kössünk bármelyik médiummal, amelyik mindegyikre ugyanolyan feltételeket, terhet, előnyöket és támogatást biztosít, mint a másiknak. Ennyi. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek; közpénzről van szó.”

Wittinghoff Tamás szavazásra tette fel a kérdést, melyet most egyhangú igennel szavaztak meg a képviselők. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a korábbi képviselő-testületi ülésen a témában nem voltak ilyen egységes véleményen a budaörsi városatyák.

A “Budaörsi városkártya” projekt elindításáról (47.) is hosszasan tárgyalt a budaörsi képviselő-testület; a határozati javaslatban a projekt megvalósítása céljából 50 milliós összeget szabadítottak volna fel céltartalékból. Végül a testület úgy döntött, hogy egyelőre hat millió forintos összeget biztosítanak a projekt elindítására, a maradék 44 milliós összeget is megszavazták, de azzal a feltétellel, hogy a projekt részletes pontjait, a kártyával járó előnyöket is pontosan megismertetik velük, és kölcsönösen tárgyalnak róla a felek.

A Budaörsi Pro Musica Kórus körüli méltatlan vita és bonyodalom tovább folytatódik. Az ügyük ismét jogi procedúra előtt áll, aminek a döntését a képviselő-testület is kivárja, mielőtt bármiben is döntene.

A budaörsi Új Lap támogatási kérelmében kicsivel több mint nyolc és fél milliós összeg szerepelt, azonban az “egyenlő mérce” elve Budaörsön mintha érvényesülni látszana, ugyanis Kálóczi Imre képviselő a napirendi ponthoz kapcsolódó felszólalásában azt a javaslatot tette, hogy ugyanakkora összeget ítéljenek meg az Új Lap támogatására mint amennyit a Budaörsi Napló esetében is megszavaztak a képviselők.

 

 

Konszenzus, avagy áll az alku…

 

A május 15-én tartott képviselő-testületi ülésen tapasztaltak egy újabb következtetés levonásához vezethetik el az érdeklődőket, illetve a város lakóit. Egyrészt okot adhat az örömre, hogy az országos tendenciákkal ellentétben Budaörs ismét unikumként kerülhet be a “nagy politikai lexikonba”: az ellentétek és a viták generálása helyett most valóban az egységes álláspontok és az egyenlő mérce elvének érvényesülése hódított teret. Hogy a Budaörsi Napló Wittinghoff Tamás polgármester alkuajánlata miatt kapta-e meg a korábban – jobboldalról – elutasított támogatást, az a végeredmény szempontjából lényegtelen.

A lényeg abban áll, hogy városunk nem tűri az esetleges igazságtalanság gondolatának, vélelmének még csak a felmerülését sem, ez némileg megnyugtatóan hathat a mai kettős-ellenséges politikai vezérletre is. Hogy egy jól bevált közhellyel éljünk: a cél szentesíti az eszközt – a képviselő testület több tagja is méltatlannak tartotta a Budaörsi Naplóval való korábbi bánásmódot. Mi azonban örömmel konstatáljuk, hogy végül sikerült a budaörsi politikusoknak is arra a következtetésre jutniuk, hogy  – Kálóczi Imre képviselőt idézzük – “ilyennek is kell lennie a piacon”.

A média, mint negyedik hatalmi ág egy kissé mostoha körülmények között kénytelen manapság tengetni napjait: erejét kifejteni, szóhoz jutni. Fontos azonban elismernünk azt, hogy nem tehető egyoldalúvá a hírközlés és a tájékoztatás, egyrészt akkor a túlmotivált jobboldali politikusaink is folyton csak pozitív megerősítést kapnak, másrészt pedig a baloldaliak könnyen eltunyulhatnak az értelmetlenség mocsarába süppedve. Ennek szellemében az újságok hasábjain keresztül visszacsordogáló kritika építő hatással és jótékony kontrollal bírhat az esetleges csorbák kiküszöbölésére.

(Budaörsi Infó)

facebook:

1 Komment

  1. […] került pont, amikor a bíróság másodfokon is felmentette Wittinghoff Tamást. A polgármester a 2013. május 16-i képviselő-testületi ülésen ismertette az őt ért vádakkal kapcsolatos bírósági per kimenetelét, majd egy, a […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.