Gyermekrajz pályázat – Fókuszban a baleset-megelőzés

Két kategóriában várják a műveket.

 

A MÁV és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közös gyermekrajz-pályázatot hirdet iskolásoknak, amelynek témája a biztonságos közlekedés.

A pályázóknak tíz közlekedési helyzet közül kell egyet választaniuk, amelyet aztán rajz formájában jelenítenek meg. Ezek áttekintése során megismerik azokat a legfontosabb közlekedési szabályokat, amelyek megszegése balesethez vezethet.

A MÁV és az ORFK-OBB közös gyermekrajz-pályázatára két kategóriában jelentkezhetnek az iskolások.

pályázati kiírás szerint a Mini kategóriában 7-11 éves, míg a Junior kategóriában 12-15 éves diákok pályaműveit várják a szervezők.

Bár a pályázat legfontosabb célja az edukáció, az első, második és harmadik helyezettek, valamint a különdíjasok mindkét kategóriában értékes ajándékokat kapnak.

Az ORFK-OBB közreműködésével az általános iskolák diákjai megkapják a gyermekrajz-pályázat felhívását, így annak legfontosabb üzenetei közvetlenül is eljutnak a pedagógusokhoz és a diákokhoz egyaránt.

A vasúttársaság több mint tíz éve működik együtt a rendőrséggel, és éves szinten 60-70 helyszínen tart közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség területileg illetékes munkatársainak közreműködésével. Folyamatos a MÁV részvétele a rendőrség által szervezett RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete), valamint ILCAD (Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap) ellenőrzési akciókban is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.