A BKK-hoz került a taxikkal kapcsolatos feladatellátás

Egyszerűbb és egyértelműbb lett a taxikkal kapcsolatos ügyintézés, miután a teendők január 1-jétől egyetlen társaságnál, a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) összpontosulnak – írta a BKK közleményében.

 

 

Emlékeztettek, a Fővárosi Közgyűlés tavaly ősszel döntött arról, hogy január 1-jétől a közlekedési társaság látja el a taxitársaságokkal és taxikkal kapcsolatos valamennyi önkormányzati feladatot.

Ez azt jelenti, hogy egy helyre kerültek a hozzájárulásokkal és az előzetes igazolásokkal kapcsolatos, valamint a taxiállomás-létesítést és -üzemeltetést érintő feladatok, emellett egyértelműbbé vált a szabályozás és egyszerűbbé az ügyintézés – írták.

Az ismertetés szerint a taxiszolgáltatással kapcsolatos tennivalók korábban két fővárosi cég, a BKK és a Budapest Közút között oszlottak meg, január 1-jétől már a BKK részeként működik tovább az Asztalos Sándor úti ügyfélszolgálati iroda és gépjárművizsgáló állomás.

Közölték azt is, hogy a Budapesten szolgáltatást nyújtó taxikat, illetve az engedéllyel vagy engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsikat a BKK – önállóan és a hatóságokkal közösen – ezután is folyamatosan ellenőrzi.

A Budapesti Rendőr-főkapitánysággal közös akciók keretében tavaly 25 alkalommal szerveztek taxiszolgáltatás-ellenőrzést, ezalatt pedig csaknem 2500 járművet, illetve 2600 taxist ellenőriztek – áll a BKK közleményében.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.