Változások a mentőknél

Korlátozzák a mentők sebességét, bevezetik a helyszíni videóhívást, és három helyett ötfokozatú lesz a hívások besorolása.

 

A mentők október elejétől még súlyosan sérült beteget szállítva, szirénázva is legfeljebb 30 kilométer per órával léphetik túl a többi közlekedőre vonatkozó legnagyobb megengedett sebességet.

Novembertől bevezetik a helyszíni videóhívást is, vagyis a segítségre szorulóról, illetve a körülményekről videóközvetítést adhat a mentésben közreműködő.

Megváltoztatják a mentők priorizálási rendjét is, az eddig P1−P3 kategóriába sorolt hívások besorolását a jövőben P1 és P5 között osztályozhatják a hívásfogadók.

Míg a P1 és P2-be továbbra is a legsúlyosabb eseteket sorolják, megkülönböztető jelzéssel kell az autókat elindítani, még a P3-ban is kötelező a megkülönböztető jelzés alkalmazása, de egyedi mentésvezetői döntéssel ez felülírható.

A P4-be sorolt esetekben telefonos segítségnyújtás történhet, és szükség esetén a mentéskapacitás függvényében küldenek autót, vagy a beteg ellátásába bevonják az alapellátó háziorvosokat. A P5-be soroltakhoz pedig mentőautó nem is lesz riasztható.

Ide például az egyéb „riasztó tünet nélküli” vérnyomásértékeket, a végtagfájdalmakat, a neurológiai tünetekkel nem kísért fej-, derékfájást sorolták.

 

forrás: HVG

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.