Feigl Enikő 10 év után elköszön

(Budaörs, 2023. augusztus 29. – Budaörsi Infó) Feigl Enikő 10 évig dolgozott a budaörsi városi televízió riportereként, ami most TV2040 néven működik. (A cikk megjelent a Budaörsi Infó augusztusi nyomtatott számában.)

Születése óta Budaörsön él, ide járt óvodába és általános iskolába is. Most úgy döntött, hogy egy évtized után új kihívásokat keres magának.

Enikő az elmúlt években készített interjút a panelfűtésről, a felelős állattartásról, az iskolai étkeztetésről, animációról, politikáról, útépítésről, nyári táborokról, Úrnapi virágszőnyegről, szemétszedő akciókról, cukorbetegségről, energetikai korszerűsítésről, de még a repülőgép-készítésről is.

Segítségével megismerhettük Budaörs művészeit, alkotóit. Számára nem csak egy újabb témát jelentett egy ember, mindenkit külön egyéniségként kezelt.

Gondos odafigyeléssel segített a helyi események dokumentálásában. Segítőkész, a munkáját a legnagyobb precízséggel végezte. Nem számított, hogy hétvége vagy esti forgatás, ő mindig kiegyensúlyozott volt és mindenkihez volt egy kedves szava.

A helyi egyesületek, alapítványok vezetői és tagjai is jól ismerik, szeretik Enikőt, ezért sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy hogyan tovább. Interjúnkban erről kérdeztük.

Feigl Enikő a Budaörsi Infónak elmondta, hogy nagyon nehéz volt számára meghozni azt a döntést, hogy felmond a helyi televíziónál, de úgy érezte, hogy itt az ideje és tovább kell lépnie.

„Úgy érzem, hogy kicsit belekényelmesedtem a munkámba, rutinná vált. Nagyon sokat köszönhetek a televíziónak, úgy érzem azonban, hogy eljött az idő, hogy kilépve a komfortzónámból lehetőséget adjak magamnak a fejlődésre.”

Mi az, amit a legjobban szerettél a munkádban?

„Nagy élmény volt nekem, amikor a Goldtimer Alapítvány egyik kis gépével én is felszállhattam. Kaptam korhű sapkát és szemüveget is. A magasban féltem kicsit. Szerettem volna a levegőben videót készíteni a telefonommal, de a nyitott gépen a szél miatt remegett a kezemben a telefon, és annyira izgultam, hogy fejjel lefelé készítettem el a felvételeket.

Volt olyan téma, amihez egyáltalán nem értettem. Forgattunk a rákkutatásról vagy agyi elektródák gyártásáról is. Minden témának utánaolvastam, de szerintem az a fontos, hogy érdeklődéssel legyen jelen a riporter. Ennek a szakmának az az alapja, hogy akard megtudni a válaszokat, hogy legyen benned kíváncsiság.

Most kicsit úgy érzem elfáradtam, elfásultam. Nagyon szerettem emberekkel beszélgetni. Az idősebb, tősgyökeres német nemzetiségiek történetei mindig meghatottak. Láttam, hogy könnybe lábadt a szemük, mert még mindig hordozzák az elűzetés traumáját, a múlt emlékeit.

Szerettem a személyes történeteket.

Kádár Gabriella keramikus művésszel készített interjúm szintén egy kedves emlék. A Városi Könyvtárban tartott nekünk tárlatvezetést, és a szavai akkor nagyon megérintettek.

Ezt megosztanám veletek:

…. Mikor megszületünk veszünk egy mély lélegzetet, mikor meghalunk kileheljük a lelkünket. Nem kell félnünk a haláltól, mert csak a ruhánkat vesszük le. (…) Honnan jöttünk? Azt sem tudom, akkor mit izgulok, hogy hová megyek? Valószínűleg oda megyek, ahonnan jöttem. Nem? Ha meg nem, annak sincs jelentősége, mert annyira izgalmas ez az ittlét.’”

Készítettél korábban egy olyan sorozatot, amiben az interjúalanyokat megkérted, vigyenek el a kedvenc budaörsi helyeikre. Neked mi a kedvenc helyed?

„Elsőre az óvodám jutott eszembe, a Patkó utcai Óvodába jártam. Most Mákszem Óvoda a neve. Nagyon szerettem ovis lenni. Emlékszem, mindenki izgatottan várta az iskolát és kérdezgették, hogy én várom-e, de nekem akkor csak az járt a fejemben, hogy ilyen jó dolgom mint most, már nem lesz.

Szóval hat évesen sem volt meg az az illúzióm, hogyha idősebb leszek, akkor jobb lesz. Lehet kissé pesszimista voltam?

Mindenesetre nem szerettem, hogy az ovi utolsó évében kaptunk egy munkafüzetet és otthonra gyakorlófeladatokat. Inkább játszottam volna. Ez előrevetítette, hogy kevesebb játékban lesz részem a suliban.

Nagyon szeretem még az Odvas-hegyet és környékét. Egy időben gondolkodtam is azon, hogy milyen jó lenne odaköltözni.”

Mi volt a terved kiskorodban, mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?

„Tudatosan nem vágytam semmire, nem fogalmazódott meg bennem, hogy mi szeretnék lenni. Pár éve digitalizáltuk a régi kazettáinkat, és ezeken a felvételeken azt játszottam, hogy interjúkat készítek. Amikor nagyobb voltam akkor vetélkedőket vezettem a családnak, műsorvezetőset játszottam.

Valahogy errefelé voltam predesztinálva. Egyébként játszottam tanárosat is, meg orvososat, de utóbbi pályáról már biztos, hogy lecsúsztam, és előbbihez sincs képesítésem.”

Hogyan tovább, van már valami terved, hogy hol, hogyan folytatod?

„Úgy terveztem, hogy az idei nyarat feltöltődéssel és munkakereséssel töltöm majd. Konkrét elképzelésem nem volt. Nem zárkózom el a médiától, de szívesen megtanulnék valami újat. Kalkuláltam azzal is, hogy esetleg nem lesz könnyű dolgom a munkaerőpiacon, de szerintem még abban a korban és élethelyzetben vagyok, amikor tudok változtatni.

Szóval mikor, ha nem most?

Hogyan kell belekezdeni egy új életbe, van erre valami recept esetleg, mit mondanál azoknak, akik hozzád hasonló helyzetben vannak?

„Értem, hogy mit kérdezel, de szerintem ne új életet akarjunk kezdeni. Ez az élet már adott, inkább próbáljuk kihozni belőle a számunkra ideálisat.

Igyekszem élni a lehetőségekkel, megyek előre, van igényem a fejlődésre. Erre nincs recept, mert mindenkinek más a helyezte, ezt mindenkinek magának kell mérlegelnie. Ha felelősséggel úgy érzem, hogy meg tudom lépni a váltást, akkor kell a bátorság, hogy meg is tegyem.

Minden napról napra változik és ezt fel lehet fogni úgy, mint egy lehetőséget. Úgyhogy azt tudom javasolni, hogy mindenki figyeljen a saját igényeire.

Leegyszerűsítve: jó neki, rossz neki? Ha úgy érzi változásra vágyik, mitől lenne jobb? Megvan a lehetősége, hogy először csak egy lépést tegyen abba az irányba, ami gondolatban jó érzéssel tölti el? Mitől fél? Reális a félelme vagy feltételezéseken alapszik? Megfontoltságra intenék mindenkit, de ezzel együtt arra is, hogy legyen bátor. A kudarcélmény is benne van a pakliban, de nem tragédia, mert tudatosan tovább változtathatok.

Most így gondolom, de én is csak tanulópályán vagyok az életben…”

Köszönjük az interjút! Sikeres útkeresést!

UPDATE:

A nyomtatott cikk megjelenése óta Feigl Enikő már elkezdte a próbaidejét az új munkahelyén, az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs és PR Osztályán.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment