BKK: hatékonyabbá vált a jegyellenőrzés

A Budapesti Közlekedési Központ az elmúlt évben továbbfejlesztette, egyszerűsítette és ezzel hatékonyabbá tette a jegyellenőrzés és a pótdíjazás folyamatát – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

 

 

A BKK közleményében azt írta, közel 2 millió forint volt 2022 legnagyobb egyösszegű pótdíjbefizetése, több mint 200 ezer pótdíjazási eljárás indult tavaly, és sikerült felszámolni egy „hamisjegy-gyárat” is.

Közölték azt is, hogy a BKK minden ellenőre rendelkezik olyan készülékkel, amely a jegyek és bérletek érvényességét elektronikusan ellenőrzi, pótdíjazás esetén pedig rögzíti és tavaly óta zárt rendszerben, egy applikáció segítségével továbbítja az utas adatait a BKK követeléskezelő rendszerébe.

Így minden érintett fél számára jelentősen egyszerűbbé vált a pótdíjazás folyamata, ahogy a fizetésé is, ugyanis a jegyellenőröknél lehetőség van a pótdíjat bankkártyával kiegyenlíteni.

Az utólagos díjrendezésben is történt újítás az elmúlt években: a pótdíjasszisztens rendszer – az e-mail-cím megadása esetén – figyelmezteti a pótdíjazott utasokat fizetési kötelezettségükre, hogy késedelem miatt ne növekedjen a fizetendő összeg, illetve bankkártyás fizetésre lehetőséget adó linket küld az e-mailben – ismertették.

Tavaly december óta mozgó biztonsági egységek segítik a rend fenntartását a járatokon és a megállókban. A technológiai fejlesztések mellett a BKK más módon is igyekszik utasbaráttá és hatékonnyá tenni a jegyellenőrzés folyamatát: a munkatársak beosztásakor figyelembe veszi a menetrendi és hálózati változásokat, valamint az ügyfelek visszajelzéseit, a metróbejáratoknál ellenőrzést végző kollégák pedig utastájékoztatási feladatokat is ellátnak – írták a közleményben.

Kitértek arra is, hogy tavaly a BKK és a BRFK együttműködésének köszönhetően letartóztatták azt a budapesti férfit, aki lakásában „hamisbérlet-gyárat” működtetett.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.