Állásbörzét szerveznek az Országos Rendőr-főkapitányságon

Állásbörzére várják az érdeklődőket a Rendőrségi Igazgatási Központban február 9-én 10 és 14 óra között – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

 

 

Azt írták, hogy az állásbörzén az egyéni tájékoztatásadás mellett az egyes munkaköröket betöltő szakemberekkel, tanulókkal hallhatnak pódiumbeszélgetéseket az érdeklődők, továbbá lehetőség lesz a jelentkezéssel kapcsolatos egészségügyi és pszichológiai konzultációra is.

A tájékoztatás szerint a látogatók megismerkedhetnek a közép-magyarországi régió rendőri szerveinél (Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság) betölthető egyenruhás és civil munkakörökkel. Hozzátették: továbbra is várják a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének állományába, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád Vármegyék területére a szerződéses határvadászok jelentkezését.

Az állásbörzén az érdeklődők tájékoztatást kapnak a tíz hónap képzési idejű rendőrjárőr, a szerződéses határvadász, a fegyveres biztonsági őr, az iskolaőr, a határrendész feladatairól, illetve a speciális képzettséget igénylő munkakörökről – helikopterpilóta, kiber nyomozó, motoros rendőr, drónkezelők – és képzésükről, továbbá a Miskolci és Körmendi Rendvédelmi Technikumba és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való jelentkezés feltételeiről.

A rendezvényen civil munkakörök közül is lehet választani, többek között karbantartó, festő, titkárnő, bérszámfejtó, forenzikus szakember pozíciókra is keresik leendő munkatársaikat – tudatta a rendőrség.

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, részletek a Legyél Te is rendőr Facebook-oldalon találhatók.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.