Sorsolás az asztalitenisz európai kupákban – A Budaörs egy csoportban a BL-címvédővel

(Budaörs, 2021. július 27. – Budaörsi Infó) Elkészítették az európai asztalitenisz kupák következő idényének sorsolását, három magyar csapat kapott ellenfeleket.

 

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az SH-ITB Budaörsi SC női csapata ismét a Bajnokok Ligájában teszi próbára magát, és az A csoportba került a címvédő ás házigazda TTC Berlinnel, a francia Lille-lel, valamint a portugál GDCS Do Juncallal.

A német klubban játszik Surján Szabina is, aki a nyáron éppen a Budaörsből igazolt Berlinbe.

A Budaörs mögött bajnoki ezüstérmes Erdért SE – immár az új szerzemény Madarász Dórával – az Európa-kupa 1. szakaszában Horvátországba utazik, ahol a rendező STK Aquaestil Duga Resa mellett az orosz Kazannyal, a portugál Uniao Sebastianenséval, valamint a spanyol Linaresszel vagy a cseh Moravsky Krumlovval küzd meg a továbbjutásért.

 

 

pingpong_labda

 

A legutóbbi két szezonban még az Európa-kupában szerepelt PTE-PEAC Kalo-Méh férficsapata a jó eredményeinek köszönhetően idén már a BL-ben indulhat és a csoportkörben Ausztriában szerepel majd a házigazda Wels, a német Neu-Ulm és a belga Sokah Hoboken társaságában.

A csoportok küzdelmeit egy helyszínen bonyolítják le 2-3 nap alatt, majd következik a negyeddöntő, amelynek lebonyolítási formája egyelőre nem ismert.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.